Elhunyt Csepregi Gyula, Magyarország vezető szaxofonosa

Csepregi Gyula
Budapest, 2008. július 16. Csepregi Gyula szaxofonos és ifj. Rátonyi Róbert zongorista, dzseszzenészek közös Private Conversation című CD-jüket készítik. A két zenész a Zempléni Művészeti Fesztiválon augusztus 17-én mutatja be új lemezét. MTI Fotó: Katona Zita
Vágólapra másolva!
Elhunyt Csepregi Gyula, akit Magyarország "vezető szaxofonosának" tartottak. Az 56 éves művészt súlyos betegség után hétfőn este érte a halál.
Vágólapra másolva!

Csepregi Gyula 1980-ban került a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola tanszakára. Egy évvel később a híres dobos, Kovács Gyula zenekarában tűnt fel szólistaként. 1982 és 1984 között már állandó tagja volt Pege Aladár együttesének, amellyel bejárta szinte egész Európát - olvasható a művész honlapján.

A nyolcvanas évek végétől lett tagja a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a Stúdió 11-nek, és a jelenleg önállóan működő együttesnek néhány éve a művészeti vezetője is volt.

Pályafutása alatt alig akadt olyan neves hazai előadó, akinek felvételén ne szerepelt volna vendégként. 1982-től kezdve az élvonalbeli dzsesszmuzsikusok szinte mindegyikével folyamatosan koncertezett, köztük Kovács Gyulával, Kőszegi Imrével, Babos Gyulával és Pege Aladárral.

Csepregi Gyula szaxofonos és ifj. Rátonyi Róbert zongorista Forrás: MTI/Katona Zita

Vasvári Pállal, Jávori Vilmossal és Szakcsi Lakatos Bélával harminc évig ők alkották a Magyar Jazz Quartetet. New Age című lemezük a legnagyobb példányszámban elkelt magyar dzsesszalbumok közé tartozik.

A hazai popzenészek mellett szólistaként együtt zenélt Presser Gáborral, a Bikini zenekarral, Szűcs Judithtal, Komár Lászlóval. Fellépett Cserháti Zsuzsával, Hobóval, Tátrai Tiborral és Demjén Ferenccel. Több mint ötszáz hazai könnyűzenei kiadvány elkészítésében működött közre, és játszott a Budapest Symphonic Banddel is.

Első szólóalbuma In Line címmel jelent meg 1990-ben. Az In Line zenekar később több mint 15 lemezt készített.

Csepregi Gyula zenész részt vesz a Sziget Fesztivál nulladik napjának tájékoztatóján Forrás: MTI/Beliczay László

Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, húsz éves tanári munkája során a fiatalabb szaxofonos nemzedék számos jeles képviselőjét indította el pályáját.

Az ötszörös Emerton díjas, kétszeres nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, megkapta a Hágai Fesztivál különdíját és a finn rádió nívódíját is. Évekig volt tagja egy nemzetközi sztárokból álló zenekarnak, amely Twin Lines Project néven adott koncerteket világszerte.