Az utóbbi évtizedek legteljesebb Csontváry-kiállítása nyílik

festmény MŰALKOTÁS festmény MŰALKOTÁS Pécs, 2012. január 30.
A Mária kútja Názáretben című festmény. Január 31-én újra megnyílik a felújított pécsi Csontváry Múzeum. A belső térben új színt kaptak a kiállító tér falai és ehhez illeszkedő világítási rendsz
Pécs, 2012. január 30. A Mária kútja Názáretben című festmény. Január 31-én újra megnyílik a felújított pécsi Csontváry Múzeum. A belső térben új színt kaptak a kiállító tér falai és ehhez illeszkedő világítási rendszert szereltek fel. A Csontváry-kiállításon a festő tizennégy grafikája és huszonnyolc festménye látható. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
Az utóbbi évtizedek legteljesebb Csontváry-kiállítása nyílik júliusban az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében, a budai várban. A művész Pécsett illetve az ország más múzeumaiban őrzött festményei mellett magángyűjtemények képei is láthatóak lesznek.
Vágólapra másolva!
A Magányos cédrus című festmény Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Az év végéig látható kiállításon Csontváry Kosztka Tivadar mintegy száz alkotását mutatják be, köztük ott lesz például a Magányos cédrus, a Mária kútja Názáretben, a Sétakocsikázás újholdnál Athénban és az Önarckép is.

Emellett a kiállítás anyagai közé kerültek olyan kortárs festők képei is, akiket Csontváry művészete ihletett. Jelenleg a képek Budapestre szállításán dolgoznak a szakemberek, hogy biztonságban megérkezzenek, és hogy a kiállítás után is sértetlenül kerüljenek vissza eredeti helyükre.

A Mária kútja Názáretben című festmény Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

A kiállítás megrendezését a kormány 50 millió forinttal támogatja, a többit a rendező Várgondnokság saját forrásból és támogatók bevonásával finanszírozza, bár az egyelőre még nem derült ki, hogy mekkora összegről van szó.