Chick Corea visszatér Magyarországra

Chick Corea kedden este a 60’-as 70’es évek euforikus hangulatát idéző teltházas szólókoncertet adott a Zeneakadémia Nagytermében
Vágólapra másolva!
Chick Corea május 2-án lép fel triója élén a MOM Sportközpontban, a Get Closer Concerts szervezésében. 
Vágólapra másolva!

Chick Corea egy igazi zenész ikon, egy élő legenda. A 22 Grammy-díjjal rendelkező billentyűs, zeneszerző és zenekarvezető 63 jelöléssel a negyedik legtöbbször jelölt művész Grammy történetében. Otthonosan mozog különböző zenei stílusokban, legyen az akár avant-garde, bebop, jazz-rock fúzió, vagy gyermekdalok. A kamara- és szimfonikus művek is ismerős terep számára. A '60-as évek végén és a '70-es évek elején Miles Davis zenekaraiban alapozta meg tudását és karrierjét.

Chick Corea a Zeneakadémián 2014-ben Fotó: Zeneakadémia / Marjai Judit

Chick Corea még soha nem volt olyan termelékeny, mint a 21. században. Játszik akusztikus zongorán, szintetizátoron, szólóban, vagy különböző zenekarok vezetőjeként, tagjaként. Munkája és tudása elismeréseként csak ebben az évtizedben háromszor választották meg az év művészének. Az 1941-ben Massachusettsben született Chick Corea egy fáradhatatlan alkotó szellem, akit folyamatosan újra és újra felfedeznek a művészete által. Ahogy a New York Times írta róla "ő egy égitest, lelkes és örökifjú".

Ezen a különleges koncerten Corea megosztja a színpadot a legendás és a kétszeres Grammy-díjas bőgőssel, Eddie Gomez-zel, aki olyan lenyűgöző a jazz óriásokkal zenélt együtt, mint Miles Davis, Dizzy Gillespie, Bill Evans, Gerry Mulligan, és Benny Goodman. Eddie egyedi hangzása és stílusa számos Grammy-díjas, valamint több száz, a világot átívelő jazz, klasszikus, latin jazz, rhythm & blues és a kortárs zenei felvételen hallható. A trió harmadik tagja az örökifjú és sokoldalú veterán, Brian Blade, aki széles körben elismert a jazz világában, mint dobos és zeneszerő. Olyan csillagoknak adta a ritmust, mint Daniel Lanois, Joni Mitchell, Bob Dylan, Wayne Shorter, Seal, Bill Frisell és Emmylou Harris.