A színésznő, akinek az édesanyja megölte magát a Rákosi-diktatúrában, és most elmeséli, hogy ő maga hogyan tudott életben maradni

Budapest, 1964. augusztus 26. Drahota Andrea, a Színház- és Filmművészeti Főiskola IV. évfolyamos hallgatója. MTI Fotó: Keleti Éva

Drahota Andrea olyan filmes alkotókat ihletett meg egyedi tehetségével, mint Jancsó Miklós vagy Huszárik Zoltán. Már főiskolás korában forgatott, majd férjével, Kozák Andrással – akivel még színésznövendékekként házasodtak össze – egy rövid vidéki kitérő után a Thália Színházhoz szerződtek. Csaknem harminc évig voltak tagjai a Kazimir Károly vezette társulatnak, csak direktoruk távozása után léptek tovább. Férjének haláláig legendás párost alkottak a magánéletben éppen úgy, mint számtalan színpadi és egyéb munkájukban. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész színésznő az Origónak adott interjújában felidézi, miként hatottak családjára a háborús években átélt, majd az ötvenes években megtapasztalt történések. Elmeséli, hogy színészetről álmodozó lányként miért a közgazdasági egyetem ipar szakán kezdte meg tanulmányait, miként találtak egymásra Kozák Andrással a Színművészeti Főiskolán, milyen karakterként szerette meg a Thália igazgatóját, aki egészen más világnézethez tartozott, mint kedvenc színésznője. Felidézi egy franciaországi pálinkázás emlékét, amely során mások mellett Marina Vladyval beszélgette végig az éjszakát, a maga részéről a Rákosi-érában elsajátított folyékony franciasággal. Arról is beszél, miért maradt magyar színésznő, annak ellenére, hogy Párizsban színházi főszerep várta, ráadásul a francia kollégák még el is szöktették volna az őt figyelő elvtársak elől. Ahogy azt is elárulja: miként maradt életben, annak ellenére, hogy már nem látta értelmét az evilági jelenlétnek.

Az ilyen feladat ritka lehetőség. A közönség szempontjából is jó, hogy bőven akadt számos más szerepe. Ellenben: mikor ért rá anyának lenni a két gyermeke mellett?

Leginkább éjjel, meg hajnalban, de a gyerekek elfogadták, hogy a szüleik élete ilyen. Egyszer a fiam, Dénes - már túl a gyerekkorán - megállt az előző, budajenői házunk tornácán. Körbenézett a kertben, ahol volt minden, a medencétől kezdve. Tudni kell: Dénes gyűlöli, ha dicsérik, de maga sem szeret másokat méltatni. Ám, ahogy állt ott a tornácon, egyszer csak azt mondta: „Elképesztő, hogy ezt meg tudtátok csinálni! Ez egy igazi entertainer központ." Csodás hely volt, valóban. Ahogy az is biztos: dolgoztunk látástól vakulásig.

Ágnes lányuk színművészetit végzett, majd újságíró lett. Dénes fiukat, aki informatikus, sosem vonzotta a szülők hivatása?

Dénes is elvégezte a Nemzeti Színház Stúdióját, de ugyancsak nyitott volt más irányokra is. Ágnes már az újságírástól is elbúcsúzott. Néhány éve sikeres lakberendezőként éli ki a kreativitását.

Drahota Andrea Ágnes szerepét alakítja Sultz Sándor: Zöldalma című színművének próbáján a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában (2010). Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem szeretnék bulvárba váltani, ugyanakkor színháztörténeti érdekesség: Ágnes tizennyolc évesen, kezdő színésznőként ment hozzá az önök kortársához, Madaras Józsefhez. Miként élték meg a helyzetet a férjével?

Józsi pár évvel idősebb volt nálunk. Amikor Jancsó Miklós megkapta a kecskeméti színházat, bemutatta Hernádi Gyula Királyi vadászat című darabját. Madaras rendezte, nagyon jól, filmszerűen, kiválóan világítva. Hárman játszottuk, Bessenyei Ferenccel és Andrissal. Egy rendező ismerősöm mondta a bemutató után: óriási felfedezést tett, én bizonyára szeretem ezt a szerepet. Mondtam, hogy igen. Erre ő: „ Na, ezért van sikered! Ha nem szereted a feladatodat, megbuksz." Jól hangzik, de nem igaz, volt példa a fordítottjára is. De nem erről kérdezett.

Nem, bár tanulságos.

Megtörtént, hogy nálunk is próbáltunk, máskor Józsinál, akiknek a szomszédban volt a háza Budajenőn. A lányom is nagyon barátkozós volt, Józsi meg pláne. Józsi nagyszerű színész volt, de egy különös szörnyeteg. Én eleinte semmit nem vettem észre a nagy barátkozásból. Amikor kiderült a dolog, elég nagy balhé lett belőle, annak ellenére, hogy én nem bírom a konfrontációt. Mindegy már, összejöttek, szétmentek, közben unokáink születtek, akiket szerettünk. Egyiküket később elvesztettük, ő volt a világ legtökéletesebb embere. Régi történet, sok sebet osztott.

Kozák András 2005-ben halt meg. Ön akkor a nyilvánosság előtt is elmondta: nem látja értelmét, hogy tovább éljen.

Így is volt. El voltam szánva, hogy elmegyek utána. Tudtam, hogy mit és miként kell tennem, még a nap is ki volt jelölve. Ám közben megépült ez a ház, itt, Komárom-Esztergom megyében, amelyhez még Andrissal néztük ki a telket – amikor nagynak éreztük már a budajenői otthonunkat. Amikor vége egy építkezésnek, bőven van még feladat. A távozásomra kitűzött napon is sok dolgom volt, ki kellett fizetnem az embereket, bekapcsolni a villanyt, deszkákat fektetni, hogy ne a sárban kelljen mászkálniuk a munkásoknak. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elmúlt a kiválasztott nap.

Ennyi?

Persze, hogy nem. Akkoriban a lányom, a tüneményes menyem, az unokám, vagyis az összes lány, kísértek mindenfelé, de még a fürdőszobába is. Láttam a szemükben a félelmet: miként fogja túlélni a mama, hogy elment a papa? Gondoltam, megvárom, amíg megnyugszanak, leülepszik bennük a félelem. Ám közben Ágnes elrángatott külföldre, mentünk Babszi unokámmal meg vele Angliába, Franciaországba. Útközben beteg lettem, Ági rohangált mentő után. Mindeközben ki voltam kelve magamból. Rugalmas anyagban ütköztem, le sem reagálták a gorombaságaimat. Ez segített túlélni a dolgot.

Úgy is kódolhatta volna a sok feladatot, amellyel a kiválasztott napon szembe találta magát: a férje akaratából nem jutott ideje a távozásra.

Nincs benne őrület, misztikusnak sem tartom a helyzetet, de ha nagyon szeretnék valamit, vagy ki kellene jutnom a bajból, akkor ma is Andrishoz fordulok, és azonnal teljesül a kívánságom. De nagyon meg kell nézni, hogy mit kérek, mert az is teljesül, amiből valami borzalom is kisülhet. A lányom ugyanígy van ezzel. Mindig alaposan átbeszéljük - de csak körülírva a dolgot -, ha úgy érezzük, valóban szükség lenne a papára. Amikor úgy találjuk, hogy valóban a papához kell fordulni az ügyben, akkor megtesszük, de külön-külön.

Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznő az MTVA stúdiójában (2019). Forrás: MTI/Zih Zsolt

Idéznék egy műsorajánló portál recenziójából: " Drahota Andrea olyan természetes eleganciával játszik, olyan korszerűen lendületes, annyira szuggesztív, mintha csak tegnap lépett volna le a színpadról. Aprólékosan kidolgozott, gondosan felépített alakítása a régi idők majdnem elfeledett kisrealista stílusának sugárzó ékköve. A produkció pedig az a megbízható, nemesen szórakoztató, érett tartalmakat hordozó előadás, melyből sokkal többre lenne szükség, hiszen ennek a műfajnak kellene képeznie a teátrumi paletta alapszínét." A Nemes Nagy Ágnes életét feldolgozó Shultz Sándor-darab, a Zöldalma ajánlójából kiderül, hogy utolsó színpadi munkája előtt –melyet a budapesti Kamarában vittek színre – már akadtak pauzák a pályáján. Miért hagyott fel végleg a játékkal Nemes Nagy Ágnes szerepe után?

Egy vidéki vendégjáték után jöttem haza a februári éjszakában, minden jégkásás volt, nem láttam az út szélét. Eszembe jutott: nem szeretném egy oszlopra felcsavarodva befejezni az életet. Újabb szerződést kellett volna aláírnom a következő évadra, de arra gondoltam, hogy ki kellene hátrálni a helyzetből. Szépen, finoman, senkit sem megbántva. Végül megtettem.

Mondják, ha nem jön idő előtt valami védhetetlen betegség, akkor a színészt pusztán a hivatása művelése is jó sokáig életben tarthatja.

Ez nem így van. A színész pörög, pörög, mint akinek felhúzták a rugóit, de egyszer csak ő is érezni kezdi, hogy a rugók lepörögtek. Én már ezt éreztem, amikor abbahagytam a pályát. Ettől én még színész vagyok – ha nem is színésznős színész -, csak már nem akarok filmben, színpadon szerepelni. A televízióba elmegyek, ha hívnak, emlékezős-beszélgetős műsorokba.

Amikor nincs ilyen felkérés, miként múlik az idő? A megélhetéssel nincs gond?

Az anyagi dolgokat illetően még Andris gondoskodott rólam. A Kossuth-díj előtt is számos elismerést kapott, ahogy én sem panaszkodhatom. A kitüntetések után jár annyi plusz a nyugdíj mellé, amiből szépen megélek. Annyi munka után még tartalékaim is vannak. Most, hogy nem kell sehová rohanni, kedvemre olvashatok, vagy a kert ad kedvemre való tennivalót, de mindenekelőtt az unokáimmal szeretek együtt lenni. Szóval, jól vagyok. Olykor egyedül, de sosem magányosan.