Rálik Szilvia áriaestjével folytatódott az Operaház Maszkabál című sorozata - videó

Rálik Szilvia
Vágólapra másolva!
Szombat este folytatódott az Opera élő közvetítéssorozata az Origón. A MaszkaBál szombat esti sztárvendége a 2014/15-ös évad Kamaraénekese, Rálik Szilvia volt - írja az Opera ismertetője. Az Eiffel Műhelyházból közvetített áriaestet  a Facebookon és itt az Origón is lehetett követni, de ugyanitt vissza is nézheti! 
Vágólapra másolva!

Rálik Szilvia közel két évtizede az Opera magánénekese. Pályája során elénekelte az operairodalom legdrámaibb karaktereit,

szerepei közül kiemelkednek Verdi, Wagner és Puccini hősnői, akik közül több a MaszkaBálon is megjelenik.

Munkásságát 2014-ben Liszt-díjjal jutalmazták, és még ugyanebben az évben a Magyar Állami Operaház is Kamaraénekesének választotta, 2019-ben pedig Érdemes Művész kitüntetést vehetett át. A műsor vendége a szintén Kamaraénekes Kovácsházi István volt, akivel számtalan alkalommal állt együtt opera- és koncertszínpadon is. Az est rendezője Kovács Katalin, műsorvezetője Mona Dániel volt, zongorán közreműködött Katona Anikó.

Az előadást itt nézheti meg:

Műsor:

  • Puccini: Turandot – Turandot áriája a II. felvonásból („In questa reggia")
  • Puccini: Pillangókisasszony – Pinkerton áriája („Addio, fiorito asil") – előadja: Kovácsházi István
  • Verdi: Macbeth – Lady Macbeth áriája a III. felvonásból („La luce langue")
  • Wagner: A bolygó hollandi – Senta balladája („Johohoe! Johohoe!")
  • Puccini: Tosca – Tosca és Cavaradossi kettőse az I. felvonásból („Non la sospiri, la nostra casetta") – közreműködik: Kovácsházi István
  • Puccini: Manon Lescaut – Manon áriája a II. felvonásból („In quelle trine morbide")
  • Lehár: Giuditta – Giuditta belépője („Olyan forró ajkamról a csók")