Vágólapra másolva!
A Magyar Teátrumi Társaság 2021. február 8-án online kerekasztal beszélgetést szervez a színházi tartalomközvetítés időszerű kérdéseiről, ÉLŐ SZÍNHÁZ VAGY MŰKÖDŐ SZÍNHÁZ? – Katarzis a világhálón: szükségmegoldás vagy a jövő útja a streaming? címmel. A társaság nyilvános YouTube-csatornáján bárki által követhető beszélgetés három egyórás blokkban zajlik.
Vágólapra másolva!


– mondta el Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.

Az első részben, 10 órától a streaming közvetítésekkel kapcsolatos technikai, technológiai kérdéseket járják körül a beszélgetők: Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője, Lakatos Gergely, a Magyar SzínházTechnikai Szövetség elnöke, Radnai Márk, a SzínházTV ötletgazdája, valamint Somfai Péter, a Budapesti Operettszínház műszaki igazgatója.

11 órától a témához kapcsolódó színházszakmai kérdéseket, problémákat elemzi Dolhai Attila színművész, a Budapesti Operettszínház énekese, Rátóti Zoltán színművész, rendező, a Nemzeti Színház művésze, és Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója. „Természetesen egészen más érzés üres nézőtér előtt játszani a színpadon – mondja Dolhai Attila -, de

Rátóti Zoltán a Nemzeti Színház streamingelt előadása, A Kassai polgárok János mestereként úgy véli

Az utolsó blokkban, 12 órától a jegyértékesítés, az online megjelenést segítő speciális marketingeszközök és az erre vonatkozó jogi kérdések kerülnek terítékre Barabás Nóra, a Szolnoki Szigligeti Színház marketingese, Farkas Attila Erik, a Magyar Teátrumi Társaság jogtanácsosa, Szokolay Zsolt, az InterTicket üzletfejlesztési igazgatója, valamint Weidinger Amelie, a Budapesti Operettszínház kommunikációs és marketing osztályvezetője segítségével.

– vallja Barabás Nóra.

A beszélgetéseket Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára vezeti. A közvetítés ideje alatt a nézők írásban tehetik fel kérdéseiket a beszélgetőknek.

– mondta el Szabó László.

A február 8-i élő közvetítést ezen a linken lehet majd nézni: https://youtu.be/Rcj96iGCYug