Boldognak hitték, pedig rengeteg szenvedés érte a valaha élt egyik legnagyobb magyar színészt

Budapest, 1985. június 23. A magyar dal ünnepe címmel sorozatműsor indult a televízióban. A Magyar Televízió hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére megrendezi "A magyar dal ünnepét", amelyben a magyar népdalok mellett kuplék, sanzonok és táncdalok hangzanak el. A sorozatműsor hetedik előadására június 23-án került sor a Pesti Vígadóban "A város dalai" címmel. A képen: Bessenyei Ferenc énekel. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Bessenyei Ferenc az újkori színháztörténet egyik legnagyobb színművésze volt. Habitusában, orgánumában, megjelenésében hősi karakter. Joggal várta el a rászabott szerepeket. Megformálhatta a magyar történelem legnagyobb alakjait színpadon és filmekben is. Szélesebb skálán is hiteles alakítások voltak a repertoárján. Egyik legnagyobb sikerét a Hegedűs a háztetőn című musical tejesembereként aratta. Igazságérzetének is része volt 1956-os szerepvállalásában. Korábbi sikerei ellenére sem úszhatta meg a rámért penitenciát, de a súlyosabb büntetést annak ellenére is elkerülte, hogy a forradalmat követően megtagadta a párttagságot. Nem volt hajlandó a hatalom képviselőivel parolázni, noha azoknak lett volna igényük erre. A közönség sikeres, boldog művésznek látta, borúsabb megszólalásait a művészemberek hétköznapitól eltérő személyiségével magyarázták. Holott egy olyan világban dacolt a hatalommal, amelyben képesek voltak ezt oly módon megtorolni, hogy az a publikum számára észrevétlen maradjon, miközben az érintett folyamatosan érzékelte a kirekesztés sajátos megnyilvánulásait – még úgy is, hogy esténként vastapssal ünnepelték a színházban.

„Felírni és megbüntetni!"
A Nemzeti Színház alkotói közösségként, művészi műhelyként akkoriban valóban familiáris színtér. Másfelől a pártállami ország elsőszámú teátruma, amelyben a pártállam vonalas kiszolgálói is jelen vannak,

akik még akkor is képesek kellemetlenségeket okozni, ha amúgy maguk is képességes művészek.

Marton Endre főrendező, egyben a színház párttitkára egy munkahelyi gyűlésen fogalmazza meg 1955. május 23-án:

Amit Bessenyei Ferenc csinál, az anarchizmus, cinizmus. Támasza a színháznak, de destruktív. Bessenyei méltó elismerést kapott az országtól, mégis nagyhangú.

Olthy Magda a Magyar Dolgozók Pártja június 8-i gyűlésén szólal fel:

Bessenyeit nagy művésznek tartom és az utóbbi években kevés ilyen zseniális művész került a porondra. Ez az ember az Othellóban csodálatos játékot produkál, de abban a pillanatban, ahogy befejezte a jelenetet, mond valamit, néha szépet, néha csúnyát, de olyan hangon, hogy a színpadon játszó partner dermedten hallhatja. Miért nem lehet ezt neki megmondani vagy felírni? Tessék felírni és megbüntetni. Vannak eszközök, hogy egy embert magához térítsenek.

Bessenyei Ferenc két Kossuth-díja, 1954-es érdemes művész kitüntetése egyesek számára zavaró lehetett.
Közbevetőleg: Major Tamás támogatásának és az 1953-as Kossuth-díjnak köszönhetően Bessenyei Ferenc lakáshoz jutott, boldogan költöztek be Váradi Hédivel a Kálmán utca 10-be, egy háromszobás lakásból kialakított szűk garzonba.

A puszta irigység mellett az is tény: Bessenyei kifogásait, kritikai észrevételeit karcosan, olykor igen erős indulatokkal fogalmazza meg. Ám sosem oktalanul.

Egyebek között szóvá teszi, hogy miután az Othello egyik előadásában a heves játék közben fejével behorpasztott egy furnérból ácsolt oszlopot, az még a következő előadáson is horpadt volt. Azt sem hagyja szó nélkül, hogy egy alkalommal az utolsó mondatai közben kezdték leereszteni a vasfüggönyt – puszta figyelmetlenségből.

Rendre kifogásolja a színészek túlterhelését, az alacsony fizetést, amely ország első színházában messze elmarad az operettsztárok javadalmazásától.

Jogos észrevételei ellenére támadják, amely támadásokat Major Tamás igyekszik súlytalanítani, amikor azt feleli rájuk: amit hibájául rónak fel, az csak Bessenyei Ferenc színházszeretetét bizonyítja.
A türelmét vesztő Marton Endre egy alkalommal azzal vág vissza:

ha Major nem tesz semmit, akkor felsőbb fórumon kéri majd Bessenyei megleckéztetését.

A korszak viszonyait figyelembe véve a pártvezetés támadásai Bessenyei Ferenc esetében is elvezethettek volna a Timár József-esetéhez hasonló helyzethez, aki a Nemzeti Színház vezető színészeként, az igazáért makacsul kiálló művészként találta magát egyik napról a másikra betanított munkásként az esztergapadnál.

Galilei
A Nemzeti Színház 1956. október 20-án mutatta be Németh László Galilei című darabját címszerepében Bessenyei Ferenccel, Gellért Endre rendezésében.
A darab már két évvel korábban is szerepelt a színház műsortervében, de a Rákosi-éra klímájában meddő terv maradt a bemutatása. Rákosi Mátyást azonban 1956 júniusában az MDP központi bizottsága szovjet nyomásra eltávolítja. A mű pedig színre kerül.

Kényes voltáról, áthallásairól a vonatkozó kritikák is sokat elárulnak.

Az '56-os bemutatót követően írja Népszavában a nem sokkal korábban még a Szabad Népben publikáló, a Rákosi-rezsim kíméletlen kritikusaként számon tartott Keszi Imre:

A szektás politika képviselőinek megvolt az alapos okuk, hogy ezt a művet ne engedjék közönség elé. (...) Hányan hajtottuk meg fejünket a mi Maffeo Barberinink inkvizíciós törvényszékének kínzókamrája előtt, hányan töprengtünk önemésztő gondokban? Kimondjuk-e, hallgassunk felőle, vagy talán, ha halkabban és diszkrétebben is, mint elvárnák, és megkövetelnék, ne zümmögjük-e magunk dicséretét?

Az „önvizsgálat" után a recenzens rátér Bessenyei alakításának értékelésére:

Bessenyei Ferenc Galilei alakjának megformálásával érte el élete egyik csúcspontját. A masszív és férfias szavaló-színész, a nagy-színház Dózsája ezúttal a kamaraszínház kis színpadán, közeli nézőtere előtt alkotja meg egy törékeny és nagyszerű öregember alakjának egész valóját, minden rezdülését, lélektanilag és költőileg egyaránt igazan. Nyugtalansága, idegessége és öreges, megnyugvó bölcsessége, az asszonyok előtt még mindig kedves humora, halksága és fellobbanó pátosza egyformán meggyőzők és a nagyság teljes képét adják.

1956. október 23-án a Galilei délutáni előadása után diákok érkeznek a Nemzeti Színházhoz, hogy kísérői legyenek a színésznek a következő fellépése előtt. Előző nap megbeszélték:

Bessenyei Ferenc szavalni fog a másnapra tervezett tüntetésükön.

Budapest, 1956. október 23. - Bessenyei Ferenc színművész a Szózatot szavalja a Bem-szobor előtti tüntetésen Forrás: MTI/Müller Lajos

Szép pillanatok
Bessenyei Ferenc elszavalja a Bem-szobornál a szózatot, majd visszasiet színházába a Galilei esti előadásra.
Amikor a forradalmi események hatására Major Tamás lemond az igazgatói pozíciójáról, a társulat beválasztja Bessenyei Ferencet a színház háromtagú vezetőségébe, Sinkovits Imre és Varga Mátyás díszlettervező mellé.

A társulat kérésére Bessenyei lesz az elnöke a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának.

Tisztességgel teszi, amit elvárnak tőle: bedeszkáztatja a kitört ablakokat, gondoskodik a társulathoz juttatott burgonya elosztásáról, és a bizottság többi tagjával együtt igyekszik kapcsolatot építeni az irodalom illusztrisaiból alakult Írótanáccsal, hogy majd a forradalom győzelme után együtt munkálkodjanak a színházi élet szellemi megújításán.
Bessenyei nem sokkal az 1989-es rendszerváltás előtt is óvatosan fogalmazott minderről, de hangsúlyozta:

Szép pillanatokat éltünk át a forradalmi bizottságban.

1956-ban még november végén is izzik a parázs.
Bessenyei Ferenc ott van a Kodály Zoltán elnökletével megalakuló Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsának első ülésén, amikor is megfogalmazzák felhívásukat: vonuljanak ki a szovjet csapatok, alakuljon meg a legszélesebb alapon szervezett nemzeti kormány.

Bessenyei Ferenc a párttagkönyvét már október 6-án, Rajk László temetése után visszaadta, mert úgy vélte, gyilkosok is voltak azok között, akik a koporsót vitték.

Bessenyei Ferenc a forradalom leverése után viszonylag enyhe büntetést kap.
Többször is kihallgatják, de a verdikt csak annyi: két évig nem vállalhat színházon kívüli munkákat. Galilei mellett megformálta már Dózsa Györgyöt, Kossuth Lajost. Nem lett volna célszerű letaszítani a piedesztálról.

Mindemellett még jó néhány évig kérnek – várnak el – tőle olyan interjúkat, amelyekben nyilvános Canossa-járásra kényszerül.

Így kell fogalmaznia:

Tudott dolog, hogy én az ellenforradalom óta nem vagyok tagja a pártnak, és bármilyen furán hangzik is: ma inkább egyetértek a párt politikájával, mint amikor tagja voltam.

Nem kívánt viaskodás
Bessenyei Ferenc a szilencium idején 4000 forintos fizetésből él, abból fedezi az ikrei után járó gyermektartást. A Fővárosi Operettszínházban Honthy Hanna fizetése 5980, Latabár Kálmáné 6900. Utóbbiak külön munkát is vállalhatnak.
Végül Fábri Zoltán makacsságának köszönhetően 1959-ben kezd újra filmezni, amikor eljátssza a Dúvad címszerepét. Ezt követően egyéb munkái is megszaporodnak. Úgy tűnik, szakmai életében visszaáll a túlhajszoltsággal járó, de anyagilag kifizetődő „rend".

A látszat csal.

1960-ban a társulat legreflektívebb, egyben empatikus és színházi látásmódjával a színészeket is magával ragadó rendezője, Gellért Endre öngyilkos lesz.

Bessenyeit mélyen érinti a halála.

1962-ben Major Tamást „konfliktusos személyisége" miatt leváltják az igazgatói posztról. Meruk Vilmos, a Szovjetunióban végzett pártkáder, minisztériumi tisztviselő kerül a posztjára. Ugyanakkor a színház műsorpolitikáját továbbra is Major Tamás határozza meg főrendezőként, miközben Marton Endre is főrendező marad, csak kisebb súllyal. Major a megújulás jegyében Sztanyiszlavszkij helyett Bertolt Brechtet kezdi favorizálni. Mindeközben Bessenyei és Major barátsága „kihűl".

A főrendező gyakran ironizál a színész általa régimódinak tartott játékstílusán.

Bessenyei Ferenc 1963-ban átszerződik a Madách Színházhoz. Évtizedekkel később annyit mond majd a váltás okairól:

Nem kívántam részt venni abban a kilátástalan viaskodásban, amit Major és Marton csinált.

1962. Budapest, MTV stúdió - Szophoklész: Elektra című drámájából készült tévéjáték felvétele Zsurzs Éva rendezésében Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Nagy hős, kis város
A Madách Színház a hatvanas évek elején lehetőséget kap a modern nyugati szerzők darabjainak bemutatására. Ugyanakkor a színház akkoriban kinevezett igazgatója, Ádám Ottó, valamint rendezői, Pártos Géza és Vámos László fontosnak tartják, hogy olyan előadások is színre kerüljenek, amelyek a közelmúlt fontos történéseire reflektálnak – legalább áttételesen.
Georg Büchner Danton halála című művét 1963. december 20-án mutatják be. Bessenyei Ferenc első Madách színházi színre lépésében a címszerepet alakítja.

Büchner darabjának egymás bitóra küldő forradalmárjai erősen emlékeztetnek a kommunisták minapi játszmáinak főszereplőire.

A kritika ezt nem említi, de egyöntetűen dicsérik az előadást.

Kiemelik Bessenyei kettősségben is hiteles alakítását: töprengő, villámló Dantonját.

A kedvező kritikák után végül a párt egyik főideológusa, Rényi Péter parentálja el az előadást a Népszabadságban. Kifogásolva, hogy Bessenyei semmit sem mutat meg a nihilista, morálisan szétesett Dantonból.

Véleményét akként összegzi: a Madách Színház előadása a mű teljes félreértésen alapszik.

Bessenyei 1963 és 1967 között főszerepek sorát játssza a Madáchban. A Vígszínházban pedig vendégként alakítja Ezra Mannont az Amerikai Elektrában. Vendégként lép fel az Irodalmi Színpadon, a Bartók Gyerekszínházban, a Szegedi Szabadtéri Színpadon. Még a Fővárosi Operettszínházban is a My Fair Lady Higgins professzoraként.
Formátumához – saját szavaival élve, a keblében dobogó Kossuth-szívhez – méltó feladatot azonban csak 1967-ben kap, amikor a Madách Színházban eljátszhatja Görgey Artúr szerepét Németh László Az áruló című darabjában.
Bessenyei Ferenc Illyés Gyula 1952-ben bemutatott Fáklyalángjában már megformálta Kossuth Lajos történelmi figuráját, annak minden szenvedélyével.

Görgeyt alakítva csendes, visszafogott, érzékelteti a tábornok belső fájdalmait; nemcsak tiszteletet kelt a formált karakter iránt, de meg is kedvelteti.

Következő szerepét Thornton Wilder A mi kis városunk című darabjában kapja. Nem igazán találja helyét az ábrázolt városka érzelgős, némileg ásatag világában, ahova kedvelt hősei, a haza gondjain töprengő történelmi személyiségek – nem titkolt véleménye szerint – be sem tennék a lábukat.
1967-be visszaszerződik a Nemzeti Színházba. (Egyes források szerint elsősorban azért vált ekkor színházat, hogy ott helyet találjon aktuális szerelmének. Erről később. Sz. Á.)

Házasodik, válik, házasodik, válik
Bessenyei Ferenc tíz év együttélés után – Aczél György intését követően, aki kifogásolta kapcsolatuk „rendezetlenségét" – 1961 kora őszén veszi feleségül Váradi Hédit. A vőlegény esküvői tanúja a még művészi megújulása előtt álló Major Tamás, aki közelgő megújulása után már csak két alkalommal rendezi majd egykori barátját.
Amúgy a színészpár kapcsolata „rendezetlenségében" is túlélte azt az időszakot, amikor a Júliát játszó Váradi Hédi és a Rómeót alakító Darvas Iván átmenetileg a valóságban is szerelembe estek.

A rendezett, hivatalossá tett viszony azonban megroppan, törik is, amikor Bessenyei Ferenc beleszeret a húsz éves Lugossy Zsuzsába.

Budapest, 1963. április 28. - Bessenyei Ferenc színművész menyasszonyával: Lugossy Zsuzsa színésznő, rendezőasszisztenssel a Ságvári Endre tér 1. sz alatti II. számú központi házasságkötő teremben Forrás: MTI/Keleti Éva

A szemrevaló lány egy évet végzett el a Színművészeti Főiskolán, majd Miskolcon lett színésznő – és 1962 nyarán ugyancsak feladatot kap a Szegedi Nyári Játékok egyik előadásában, ahogy Bessenyei Ferenc is. (Lugossy Zsuzsa a színészi pályát feladva idővel tévébemondóként lesz ismert. Sz. Á.)
1963-ban a színész elválik Váradi Héditől, a válás után másfél hónappal feleségül veszi Lugossy Zsuzsát. A leány édesapja, Lugossy Jenő művelődési miniszterhelyettes.

Az új házasok 1965-ig a Kálmán utcai garzonban laknak. Váradi Hédi természetesen kiköltözik.

1965 karácsonyán költöznek majd tágasabb, Lumumba utcai otthonba.

Házasságuk ekkor már a vége felé jár: az év elején Bessenyei Ferenc beleszeret a friss diplomás Béres Ilonába.

A színésznő a debreceni színház tagja, vendégként játszik a Madách Színház egyik előadásában. Bonyolítja a helyzetet, hogy bár a Bessenyei házaspár megállapodott egymással, hogy nem vállalnak gyermeket, Lugossy Zsuzsa ekkoriban már várandós. A színész minden tőle telhetőt megtesz a gyermekét váró asszony nyugalma érdekében, de új szerelme Lugossy Zsuzsa előtt sem marad titokban.

Bessenyei Ferenc Júlia lánya 1966 szeptemberében születik meg, a színész októberben elköltözik a Lumumba utcai lakásból.

Egy osztrák özvegyasszony Budakeszi úti kertes házában lesz albérlő. Új környezetében Béres Ilona is otthonosan érzi magát. A színésznő nyilatkozza utóbb kapcsolatuk alakulását felidézve:

„mikor udvarolni kezdett nekem, úgy féltem tőle, mint a tűztől. Gyalog jártam haza, nem messze laktam a Madách Színháztól, és ha meghallottam a bőrkabátja suhogását, a frász kerülgetett. Számomra ő egy bácsi volt. Aztán olyan szinten árasztott el a szerelmével, hogy elvarázsolódtam, és én is meggyulladtam. El is váltam. Nem vagyok egy csalós lány, nem tudok párhuzamos kapcsolatokban élni, tehát az első házasságom tönkrement.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!