Boldognak hitték, pedig rengeteg szenvedés érte a valaha élt egyik legnagyobb magyar színészt

Budapest, 1985. június 23. A magyar dal ünnepe címmel sorozatműsor indult a televízióban. A Magyar Televízió hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére megrendezi "A magyar dal ünnepét", amelyben a magyar népdalok mellett kuplék, sanzonok és táncdalok hangzanak el. A sorozatműsor hetedik előadására június 23-án került sor a Pesti Vígadóban "A város dalai" címmel. A képen: Bessenyei Ferenc énekel. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Bessenyei Ferenc az újkori színháztörténet egyik legnagyobb színművésze volt. Habitusában, orgánumában, megjelenésében hősi karakter. Joggal várta el a rászabott szerepeket. Megformálhatta a magyar történelem legnagyobb alakjait színpadon és filmekben is. Szélesebb skálán is hiteles alakítások voltak a repertoárján. Egyik legnagyobb sikerét a Hegedűs a háztetőn című musical tejesembereként aratta. Igazságérzetének is része volt 1956-os szerepvállalásában. Korábbi sikerei ellenére sem úszhatta meg a rámért penitenciát, de a súlyosabb büntetést annak ellenére is elkerülte, hogy a forradalmat követően megtagadta a párttagságot. Nem volt hajlandó a hatalom képviselőivel parolázni, noha azoknak lett volna igényük erre. A közönség sikeres, boldog művésznek látta, borúsabb megszólalásait a művészemberek hétköznapitól eltérő személyiségével magyarázták. Holott egy olyan világban dacolt a hatalommal, amelyben képesek voltak ezt oly módon megtorolni, hogy az a publikum számára észrevétlen maradjon, miközben az érintett folyamatosan érzékelte a kirekesztés sajátos megnyilvánulásait – még úgy is, hogy esténként vastapssal ünnepelték a színházban.

Megváltozik a beállítás
Bessenyei Ferenc vidéki megmutatkozásaira felfigyelnek a fővárosi lapok kritikusai is. Cikkeikben hangsúlyozzák: kivételes tehetségű művész működök az ország fővároson túli színházi világban.

A kommunista párt ideológiájához igazodó újságok recenzensei is dicsérik, bár olykor önellentmondásba keveredve:

kiemelik különleges emberábrázoló képességét, mélységeit, ugyanakkor esetenként számon kérik, ha egy-egy vonalasabb – propagandaízű – darab negatív (imperialista) hősét nem mutatja elég ellenszenvesnek, vagy ha egy pozitív (kommunista) figurát nem formál hibátlannak, mindenképpen szerethetőnek.
Bessenyei Ferenc pécsi korszaka utolsó szakaszában egyaránt játszik propagandaműben, veretes drámában, komédiában, operettben. Utóbbi történetesen orosz darab, Raszkin és Szlobodszkij műve, a Filmcsillag. Elsőként a fővárosi Vidám Színpad mutatta be, főbb szerepeiben Kiss Manyival, Ráday Imrével, Hlatky Lászlóval.
A Színház és Mozi az 1949-es pécsi bemutatóról is kritikát közölt Szigeti Pál tollából:

A pécsi színház kitűnő, tehetséges művészt talált a filmrendező szerepének eljátszására: Bessenyei Ferencet. És egyszerre megváltozott az egész darab beállítása. A filmrendező, aki Pesten jelentéktelen epizódfigurává szürkült, Pécsett a darab főszereplőjévé lépett elő. És ezzel természetesebbé, kiegyensúlyozottabbá vált a darab meséje: a cselekmény fővonala került előtérbe.

Az országos színházi magazin négy fotót is közöl a pécsi előadásról, kettő középpontjában Bessenyei Ferenc látható.
A színész az 1949-1950-es évadban még tíz bemutatóban vesz részt Pécsett.
A Színház és Mozi 1950. augusztus 6-i száma közli a színházak új társulatainak névsorát.

Kiderül: Bessenyei Ferenc ősztől a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződik.

Budapest, 1951. június 6. - Bessenyei Ferenc és Tőkés Anna, Katona József: Bánk bán című drámájának előadásában a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Farkas Tamás

A döntés okai, a pontos körülmények nincsenek dokumentálva. Bessenyei egy interjújában utóbb azt mondta, hogy a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Szendrő József győzte meg Major Tamást az átszerződtetéséről.

Annyira rendes volt, hogy nem azt sajnálta, hogy egy színésze elmegy, hanem annak örült, hogy leszerződtet a Nemzeti.

Svángya matróz
Első feladatát a Tartuffe felújításában kapja, a darabot Major Tamás rendezi, aki a címszerepet is megformálja. Bessenyei Cléante-ot alakítja.
Kállai Ferenc meséli utóbb, hogy a próbákat a sötét nézőtérről figyelő Somlay Artúr Bessenyei első színpadi megmutatkozását látva fennhangon adta közre a véleményét:

Ez, kérem, színész.

Bessenyei Ferenc az 1950-1952-es évadban tizenöt előadásban játszik a nagy színházban és a Nemzeti kamaraszínházában.
Negyedik bemutatója Konsztantyin Andrejevics Trenyov színműve a Ljubov Jarovaja, amelyben Svángya matrózt formálja meg.

A darab lényegében párbeszédes politikai röpirat. Bessenyei Ferenc alakítása kiemeli a skatulyából.

Az akkoriban még főiskolás Avar István idővel így idézte emlékeit az előadásról:

Amíg élek, nem fogom elfelejteni azt a Svángya matrózt, amit láttam elsőéves koromban tőle! (...) Ma is előttem van az alakítása. Nem tudtam levenni róla a szemem! A nézése, a kacsintása, a gesztusa – megbabonázott. Nem handabandázott, nem nagyhangúskodott – hanem volt! Jóformán csak őt tudtam nézni a színpadon. De nem csak én! Azt hiszem, az akkori főiskolások mind így voltak – s gondolom mások is. Úgy jártunk a Nemzetibe, mint falusiak a búcsúba, és néztük Svángyát! Hogy többször? Igen! Többször! Igen sokszor elmentünk megnézni. Hogy mivel fogott meg bennünket? Azt hiszem, ő a korhoz képest egészen modern volt! Már akkor is! (...) ez volt a nagy varázsereje. És még egy dolog! Az ő akkori egyénisége a körülötte levő színészek közül kirítt. Nem azért, mintha azok rosszak lettek volna, vagy nem lettek volna egyéniségek, csak az övé egészen más volt.

Illés Jenő, akinek Bessenyei Ferencről írt életrajzát a kilencszáznyolcvanas években közölte folytatásokban a Pesti Műsor, így összegezte a Svángya alakítás lényegét:

(...) Major Tamás megszerkesztette még a Ljubov Jarovaja szereposztását, de a rendezést már nem ő végezte, hanem Horvai István, aki éppen ekkor tért haza a Szovjetunióból, friss élményekkel felkészülten. Ebben a darabban játszotta el Bessenyei Svángya Matróz szerepét. Nem volt főszerep. De ő azzá tette. Legendás népi hős – az elpusztíthatatlan életerő jelképe. Ezzel egyszerre nemcsak ismert fővárosi színész lett, hanem azt is jelezte: hősök megformálására felkészült.

Az élet tör be vele a színpadra
Érkeztek is a hősök. Az említett első tizenöt feladata között ott van a Bánk bán címszerepe, amely kapcsán Kodály Zoltán, a Kossuth-díj bizottság színházművészeti albizottságának elnöke 1952-ben Kossuth-díjra terjesztette fel Bessenyei Ferencet. Révai József, a kulturális élet teljhatalmú irányítója azonban korainak érezte a legmagasabb elismerést, emlékezve a színész 1945-ös „eltiltására" is.

Bessenyei Ferenc újabb alakításaival 1953-ban elnyeri az első Kossuth-díját.

A színész interjúi mellett néhány önálló írást is jegyzett, amelyekben a szerepekre való alapos, lelkiismeretes felkészülés, elméleti munka fontosságáról és mikéntjéről vall.

Mindemellett sosem gondolta túl a lényeget.

Amikor megkérdezték egyszer, miként lehet Svángya matrózt és Bánk bánt azonos hőfokon, minden rezdülésében hitelesen ábrázolni, azt felelte:

A színész az színész! Az nem annyira ember, értsd meg! Hogy is mondjam csak: az átlagszínész szellemi kincse, szellemi energiája a hat elemi színvonalán van, érted? Nem tud különbséget tenni helyzet és helyzet között. Csak azt nézi: mi belőle a haszna. Csak addig tud gondolkodni: minél több impulzust fogadok be magamba, minél képlékenyebb vagyok, annál erősebb vagyok! Minél több mindent utasítok el magamtól, vagy zárok el magamtól, annál gyöngébb vagyok.

Bessenyei Ferenc 1954 májusában addigi pályafutása legnagyobb sikerét aratja az Othello címszerepében.

Kárpáti Aurél írja róla a Színház és Filmművészet című folyóiratban:

Nemcsak helyesen értelmezte sokrétű szerepe lényeglét, hanem ami ugyanilyen fontos, őszintén át is élte az egész alakot."

Kollégája, Pécsi Sándor a Színház és Moziban fejtette ki véleményét:

Bessenyeit tartom a legnagyobb magyar színésznek. Megtanultam tőle, hogyan kell klasszikust játszani úgy, hogy a modern város aszfaltjáról belépek a színpadra és más kort, más világot varázsolok a nézők elé.

Bessenyei Ferenc 1955-ben elnyeri második Kossuth-díját.

Budapest, 1955. március 15. - Bessenyei Ferenc színművész, akit a Kossuth-díj II. fokozatával tüntettek ki a nemzeti ünnep alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen Forrás: MTI/Mező Sándor

Trenyov darabja, a Ljubov Jarovaja néhány évad után lekerült a repertoárról, ám 1958-ban újra műsorra tűzik részben új szereposztással. Bessenyei Ferenc megtartja Svángya figuráját. Akkoriban írja Demeter Imre a Film, Színház, Muzsikában:

Az élet tör be vele a színpadra, valósággal őserő árad ebből a kitűnő színészből, aki képes volt nyolc év után is gazdagítani híres szerepét.

Az 1950-es első bemutató és az '58-as felújítás között persze történt még egy s más.

Pucuka
Avar István nem csak a színpadon csodálta Bessenyei Ferenc játékát és személyiségét.

Az 1950-ben elsőéves főiskolás Avar István a Színművészetin is találkozott az ott alighanem óraadóként foglalkoztatott színésszel.

(Bessenyei főiskolai jelenlétét semmi sem dokumentálja, de Avar István aligha konfabulált. Sz, Á.) Annak kapcsán beszélte el:

Bessenyei Ferencet 1950-ben ismertem meg személyesen. Már a megismerkedéskor is kuriózumnak tűnt számomra az egész ember. Akkor bizonyára nem tudtam volna így megfogalmazni, mint most, de valahogy rá kellett nézni, pontosabban: föl kellett rá nézni! Akkor voltam elsőéves a főiskolán, és ő nem a mi osztályunkban, hanem a B-ben tanított, ahol többek között Domján Edit, Kaló Flórián, Gelley Kornél tanult. Mi, főiskolások rajongtunk érte. Szerettünk átmenni vele a Keszeybe, ott meghívott minket egy fröccsre. Ő nem volt hozzáférhetetlen művész. Ővele mi, fiatalok, a szó legszorosabb értelmében beszélgethettünk, viccelődhettünk. Már akkor úgy hívtuk, hogy „Pucuka" (...) Feri csak három hónapig tanított. Három hónap után földühödött, nem értett egyet a tanmenet előírásaival, és a maga bessenyeis módján egy délután összecsapta az osztálykönyvet és azt mondta: «Na, ezt tovább nem!« Elment és soha többet nem is jött tanítani. Hogy mennyire volt igaza, mennyire nem, ezt ő tudná megmondani. Azt hiszem, hogy sok mindenben igaza volt. Abban, hogy ilyen hamar elment a főiskoláról, nagy szerepet játszott az is, hogy nagyon szerelmes volt akkor Váradi Hédibe. Etikailag nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy miközben ő tanít a főiskolán, aközben ő itt – ugyan másik évfolyamon, mert hát Hédi fölöttünk járt – udvaroljon.

Lakásproblémák
Miután Bessenyei Ferenc 1950-ben a Nemzeti Színházhoz szerződik, a színészpálya minden más területén is azonnal a legfoglalkoztatottabb színészek egyike lesz. Rádióban, filmekben, szinkronstúdiókban, majd a televízió megindulása után a képernyőn is.

Számára azonban mindig is a színház az első.

1951 és 1987 között ötvenhét filmben játszik, tizenhétben abszolút főszerepet. A Dúvadot és négy történelmi filmet, az Ítéletet, A fekete várost, az Egy magyar nábobot és a Koppányi aga testamentumát sorolja majd kedvencei közé. Filmszínészi pályája 1987-ben A másik ember című mozival zárult le.
1998-ban úgy nyilatkozik:

A filmezést azért szerettem nagyon, mert együtt lehettem a pajtásokkal, együtt gondolkodhattam velük. Magát a műfajt azonban nem becsülöm semmire. Ezt igazán mondom. Mert micsoda művészet az, ahol Greta Garbó és a Rin-Tin-Tin (egykori filmek sztárkutyája Sz. Á.) között párhuzamot lehet vonni.

Inkább heves, mint átgondolt megállapítás.
Tény azonban, hogy – visszatérve a kronológiákhoz – a harmincas éveiben járó Bessenyei Ferenc túlhajszolt szakmai életében akadnak nem kívánt feladatok is. Miközben a színház menedék. Akkoriban még zárt, családias közösség. Amelyben azonban a színészek családjának nincs igazán „bejárása".

Bessenyei Ferenc 1951-ben ismeri meg a Nemzeti Színházban Váradi Hédit, aki harmadéves főiskolásként kap szerepet a teátrumban. Szerelembe esnek, kapcsolatukat nem lehet sokáig titkolni.

Budapest, 1954. március 31. Váradi Hédi Hubay Miklós: Egy magyar nyár című darabjában Forrás: MTI/Várkonyi László

A színész – Kanizsai utcai lakásukat anyósának hátrahagyva – még feleségével és lányaival költözik 1952-ben a VI. kerület Aradi utca 62-be egy háromszobás lakásba.

Nem sokkal később, új kapcsolata miatt, a Nemzeti Szállónak lesz lakója. Ez élete egyik legboldogabb időszaka, mert az egész személyzet őt kényezteti.

Hamarosan azonban Váradi Hédi családjához költözik a Kádár utca 5-be, ahol együtt élnek a színésznő szüleivel, fivérével és a fivér feleségével.
A család nagyon kedveli leányuk szerelmét, de a lakás szűkös, ezért megoldást kellene találniuk a komfortosabb életre. A színész több fórumon is jelzi lakásproblémáit. Major Tamás is kiáll mellette, aki Erdei Ferenc népművelésügyi miniszternek írt levelében kéri Bessenyei Ferenc lakásproblémáinak megoldását. Major Tamás más esetben is igyekszik ernyőt tartani a feje fölé.

Nincs még vége, a foytatáshoz lapozzon!