Borzalmas és szívszorító tragédiák kísérik a nagyszerű magyar színész életét

Funtek Frigyes magyar színész, rendező, egyetemi tanár. Interjú 2022.10.05.

1984-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. A Nemzeti Színházhoz szerződve Shakespeare Rómeója mellett számos klasszikus főszerepet megformált, ahogy kortárs darabokban is jelentős feladatokat bíztak rá. Vendégnek hívták fővárosi és vidéki színházakhoz, ahogy hivatása minden színterén – rádió, televízió, film – szívesen foglalkoztatták. Néhány pályán töltött év után korosztálya egyik emblematikus művésze lett. Aztán jött a fordulat. Francia-magyar koprodukciós film forgatása közben esett szerelembe, amely szerelem egy új, külhoni élet kezdetét jelentette. Funtek Frigyes néhány éve tért haza, ősszel pedig a vezetésével indult színész osztály a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A színművész az Origónak adott interjújában elmondja, hogy milyen külhoni tapasztalatok, illetve saját egykori mestereitől megszerzett tanítások lehetnek pillérei tanári működésének. Beszél Sztankay Ádámnak magánvilágának fordulatairól is, ugyanakkor, amit felidéz, az mások számára is tanulságos lehet, akár fogódzóként is szolgálva.

Benne volt a kalapban, hogy egyszer majd osztályt vezet a Színház – és Filmművészeti Egyetemen?

Volt olyan időszak az életemben, amikor nem jutott volna az eszembe. Ám a Franciaországban töltött életszakaszom különböző feladatai között sor került a tanításra is. Csaknem nyolc éven át, s még Olaszországban is vezettem kurzusokat. Akkor már megfordult a fejemben, hogy az anyanyelvemen is kipróbálnám magam. Megtisztelő volt a felkérés. Majd egyszerre volt megható és inspiráló végigkövetni a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkező több száz fiatal felvételi produkcióit.

Budapest, 1979. augusztus 3. A TV megrendelésére hatrészes, negyedórás epizódokból álló filmet forgatnak "Suli-buli" címmel, a Pannónia Filmstúdióban. A képen: Varsányi Ferenc instrukciókat ad Funtek Frigyesnek és Fetter Gábornak, a film főszereplőinek. Háttérben Mertz Lóránt operatőr Forrás: MTI/-

Az ön pályára kerülése, pályakezdése, majd országváltása nem éppen hétköznapi történet. A rend kedvéért sorolom azokat az állomásait, amelyeket korábbi interjúkban felidézett. Szanyban született, ahol nagy szegénységben, de mégis boldogságban töltötte a gyermekéveit, miközben tizenhárom éves korától minden nyáron ácsmester édesapja mellett dolgozott. Győrben járt építőipari középiskolába, s bár a papi hivatás is vonzotta, végül az Ybl Miklós Építőipari Főiskola üzemmérnök szakát végezte el. Mindeközben amatőr színjátszóként döntötte el, hogy valójában a színészet az, amiben szíve szerint kiteljesedne. Várkonyi Zoltán vette fel a főiskolára, de javasolta: csak akkor kezdje el, amikor már mérnökként diplomázott. Így került egy évvel később Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába. Miután megszerezte ott újabb diplomáját, repülő rajttal kezdte a pályát. A Nemzeti Színház tagjaként főszerepek sorát játszotta, ahogy más teátrumok vendégművészekét ugyancsak. Veszprémben például Júdás alakította, a fővárosi Játékszínben pedig Krisztust. A filmes, rádiós, televíziós szakma is sokat foglalkoztatta. Négy év után főszerepet kapott egy francia-magyar filmsorozatban. A forgatás közben szerelembe esett egy francia színésznővel, aki a felesége, gyermekük édesanyja lett – miután ön, 1988-ban, az egyik utolsó disszidenskét távozott Magyarországról. Miközben – teszem hozzá – már a Kádár-világban is lehetett rendszereket átívelő házasságot kötni. Amikor távozása okairól kérdezik, azt szokta mondani: belefárad abba, amit a honi mókuskerék nyújtani tudott. Azt gondolom, hogy azt a mókuskereket az ön iránti szeretet, a tehetségét elismerő alkotó emberek ácsolták össze. Tévedek?

Tagadhatatlan, hogy pályakezdő éveimben olyan helyzetben voltam, ami akár kényeztetésnek is tekinthető. Csakhogy van egy másik olvasat is. Már harmadéves koromtól sok külső munkát kaptam a főiskolai feladataim mellett, így a távozásom előtt nem a negyedik, hanem már a hatodik éve hajtottam azt a bizonyos kereket. Hajnaltól késő éjszakáig: rádió, televízió, forgatások, színház. Idővel eszembe jutott, hogy talán mégsem a hivatás folyamatos művelése jelenti az életet. Azon is elgondolkodtam: ha nincsenek szakmán túli élményeim, akkor miből fogok színészként építkezni? Először mégis itthoni terepen próbálkoztam az életmódváltással. Felvettem a kapcsolatot az akkor fénykorát élő kaposvári színház vezetésével, ahol némileg másként művelték a szakmát, mint a fővárosi színi világban.

Miként?

Az ő világukat nem a kényeztetés jellemezte, például a vezető színészekre is osztottak kisebb szerepeket. Azt gondoltam akkor, hogy az ilyesmi egyensúlyban tartja az egót. Valójában persze az is mókuskerék lett volna, ezért a legjobbkor érkezett a francia-magyar koprodukció ajánlata. Ami aztán magával hozott egy új szerelmet. Esetemben sokszor bizonyult meghatározónak a szerelem. A színházat is annak éreztem, majd amiatt vett új irányt az életem, amikor találkoztam a forgatáson azzal a lánnyal, akivel nem sokkal később összeházasodtunk.

Budapest, 1987. december 16. Kubik Anna és Funtek Frigyes Shakespeare: A velencei kalmár című vígjátékának próbáján, a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Tóth István Csaba

Tudható, hogy külhonba kerülve játszott porosnak érzett francia színházban, ahogy persze részt vett kedvelhetőbb projektekben is. Azonban, kapcsolatrendszer híján, a francia-magyar koprodukciós film sikere ellenére sem kerülhetett színészileg olyan helyzetbe, mint amilyenben Magyarországon volt. Hagyott ott Franciaországban reklámfilm castingot, mert érezte, hogy ezen azért túl van már, miközben azt nem érezte méltatlannak, hogy beálljon szobafestőnek. Igaz, két év után megszületett a fia, ami komoly felelősség. Ám amikor néhány évvel később súlyos, daganatos betegséggel diagnosztizálták, akkor a felesége úgy döntött, hogy jobb lezárni a házasságukat. Hála istennek ez csak felvonásvéget jelentett a történetében, de nem lehetett egyszerű belekezdeni a következőbe.

Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy egyértelmű áldozata voltam a helyzetnek. Egy ilyen betegség óhatatlanul lerombolja a lelket, képtelenség a korábbi odaadással odafigyelni a másik emberre. Ráadásul az akkori helyzetünk több szempontból is kilátástalannak tűnt. Senkit sem akarok felmenteni, de tény, hogy én is vétkes voltam a válásban.

Ül egy szobában, betegen, elhagyva. Ilyenkor mi viszi tovább az embert?

Látom is magam előtt azt a lerobbant szobát, ahová el kellett mennem. Lehet, egyszerűbb lett volna, ha hazajövök és rábízom magam a családomra, barátaimra. Ám még abban a helyzetben is a magam életét akartam élni. Egyetlen porcikám sem akart visszafelé menekülni. A fiam az albérletemben látogatott meg hétvégeken, s talán az ő tekintetéből merítettem erőt. Akkoriban már hét-nyolc éves volt. A franciák úgy mondják, hogy a gyermek életében ez a l'age de raison, az értelem kora, amikor az elméjük már úgy nyílik rá a világra, hogy a reflexióikban egyre több a tudatosság, átgondoltság. Pozitívan hatott rám.

A betegsége kapcsán nem jelentett plusz terhet, hogy nem anyanyelvi közegben zajlott a kezelése?

A betegség annyira kiszolgáltatottá teszi az ember, hogy közben teljesen mindegy, honnan jön a segítség. Segélykérő szemekkel jársz a vizsgálatokra, a kezelésekre. Szomjazod a reményt adó pillantásokat, és mindent betartasz amit mondanak. Így jutottam el a gyógyulásig.

A válása, a kezelések idején miből élt?

Lakásokat újítottam fel egy barátommal. Ahhoz elég jól értettem, bele tudtam menekülni a munkába a bajok elől. Volt persze kockázata a dolognak, hiszen benne is ragadhattam volna a helyzetben. És akkor maradok lakásfelújítási szakember.

Miként maradt el a pályamódosítás?

Egyszer csak felhívott Peter Brook egyik asszisztense azzal az ajánlattal, hogy lenne számomra egy szerep Kodály Háry Jánosának strasbourg-i színrevitelében.

Peter Brook asszisztense honnan tudta a telefonszámát?

Voltam egyszer próbajátékon Peter Brooknál Caliban szerepére, de a mester azt mondta, hogy túl magas vagyok. Ő törpének képzelte a karaktert, s végül egy kis növésű művész játszotta el. Később azonban asszisztensként működhetem mellette. Egyébként a strasbourg-i lehetőség már csak azért is fontos volt, mert akkor ismerkedtem meg a második feleségemmel. Ő koreográfusként dolgozott a produkcióban.

Kaposvár, 2013. szeptember 18. Funtek Frigyes rendező David Seidler A király beszéde című drámájának próbáján a kaposvári Csiky Gergely Színházban Forrás: MTI/Varga György

A korábbi, párkapcsolatát is érintő traumás helyzetek után honnan volt a bátorság az újabb házassághoz?

Felnőtt emberként találkoztunk, elég tapasztalattal. Mindketten negyven évesek voltunk, mindkettőnknek volt már egy korábbi házassága, egy gyermeke. A második feleségem leánya és a fiam között két év a korkülönbség. A második házasságom egészen különleges volt, nem hasonlítható az előzőhöz. De nem is kell, egészen másból volt összefaragva. Rendkívül jó volt, mély szeretetben éltünk.

Közös gyermeket nem akartak?

Szó volt róla, de abban maradtunk: van már egy nyolc és egy tízéves gyermekünk, egyszerűbb lesz őket elkísérni a felnőttség felé vezető útjukon. Szerintem okos döntés volt. Hamarosan kiderült, hogy nem lenne szerencsés még egy babakocsit is tologatni, miközben igyekszünk megfelelni azoknak a szülői kihívásoknak, amelyekkel a kamaszkorba került gyermekeink állítottak szembe.

Ha jól tudom a tanítás lehetőségét a nemzetközi szinten is elismert táncművész anyósa ajánlotta fel.

Eljött a nap, amikor a későbbi feleségem, akkor még friss szerelmem, bemutatott az édesanyjának. Ő történetesen a világhírű táncművész, Rosella Hightower volt, aki a találkozásunk előtt már látta a strasbourg-i előadást. Megkérdezte: mivel foglalkozom még színészként? Azt feleltem, hogy egyelőre a strasbourg-i szerep az egyetlen feladatom. Rákérdezett arra is, hogy hány éves vagyok. Megmondtam. Azzal nyugtázta: „A negyvenedik év a legjobb kor ahhoz, hogy valaki tanítani kezdjen." Kérdezte: lenne-e kedvem hozzá? Nem vonakodtam. 1961-ben alapította az iskoláját Cannes-ban, Rosella Hightower Nemzetközi Táncközpont néven működött már több mint harminc éve. Éppen megismerkedésünk idején tervezte, hogy az intézményben táncos-énekes színészeknek is kurzust indít a táncművészek képzése mellett. Engem kért fel színésztanárként a vezetésére.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!