Amerika csak az áramszolgáltatás helyreállításában hajlandó segíteni Jugoszláviának <br/>

Vágólapra másolva!
Bill Clinton amerikai elnök nem hajlandó semmilyen formában segítséget nyújtani Jugoszlávia gazdaságának fellendítésében. Az Egyesült Államok kizárólag az elektromos hálózat helyreállításában segítene, hogy ne haljon meg több ember.
Vágólapra másolva!

Bill Clinton amerikai elnök bejelentette, hogy a Jugoszláviának nyújtandó humanitáriánus segítség keretében hajlandóak segíteni az áramszolgáltatás helyreállításában, hogy a kórházakban működjenek a gépek és az emberek ne fagyjanak meg télen.
Clinton azonban elzárkózott attól, hogy az Egyesült Államok építse újjá a lerombolt hidakat, hogy az emberek dolgozni mehessenek."Ez már a gazdasággal összefüggő kérdés, amire Amerika egy pennyt sem hajlandó költeni" - mondta.
Clinton Gerhard Schröder német kancellárral és az Európai Bizottság elnökével, Jacques Santerrel folytatott megbeszélést a koszovói újjáépítéshez nyújtandó segítségről.
Schröder szerint a nemzetközi közösségnek élelmet és gyógyszereket is kellene adnia. "Nem hagyhatjuk éhezni az embereket csak azért, mert rossz elnökük van" - mondta.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: