Momir Talic a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének (VRS) vezérkari főnöke marad annak ellenére, hogy a tábornokot háborús bűnök vádjával a hágai Nemzetközi Törvényszék kérésére két napja őrizetbe vették. Ezt Manojlo Milovanovic boszniai szerb védelmi miniszter jelentette be pénteken a Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak adott nyilatkozatában.
Azt mondta: a boszniai Szerb Köztársaság legfelsőbb védelmi tanácsa pénteki ülésén vitatja meg Talic őrizetbe vételét.
Talic 1992 márciusától tavaly februárig állt a boszniai szerb entitás legerősebb katonai egysége, az első krajinai hadtest élén. A VRS vezérkari főnökévé tavaly februárban, a nemzetközi békeerők (SFOR) jóváhagyásával nevezték ki.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló hágai törvényszék szerint Talic - az idén július 6-án őrizetbe vett Radoslav Brdjanin volt boszbiai szerb miniszterhez hasonlóan - felelős azért, hogy 1992-ben az úgynevezett krajinai autonóm körzetből elűzték a nem szerb lakosságot.
Egyes külföldi lapok a törvényszék eddigi legellentmondásosabb intézkedéseként értékelték a letartóztatást.
A Vecernje Novosti kommentárjában úgy vélte, hogy a nemzetközi közösség gyakorlatilag megmutatta: számára nem léteznek "jó szerbek". A lap szerint a hasonló lépések a boszniai Szerb Köztársaság létét is mindinkább megkérdőjelezik. Hozzátette: Boszniában egyetlen szerb sem lehet biztonságban, függetlenül a szerb entitásban vagy a boszniai közös szervekben betöltött tisztségétől.
(MTI)
Ajánló:
A háború eseményeinek összefoglalása