Az AP amerikai hírügynökség által vasárnap ismertetett, novemberben hozott rendelkezés értelmében a tilalom alá esők - elsősorban orvosok, mérnökök, egyetemi tanárok és más, magasan képzett szakemberek - tíz évig terjedő szabadságvesztésre, valamint ingó és ingatlan vagyonuk elkobzására számíthatnak, ha illegális próbálják meg elhagyni az országot. Ugyanilyen büntetés fenyegeti azokat, akik az érintettek illegális távozásában segédkeznek.
A hivatalos statisztikák szerint legalább háromezer iraki egyetemi tanár hagyta el az országot az Öböl-háború óta eltelt nyolc évben, és az AP-nek név nélkül nyilatkozó források szerint egyikük sem élt az iraki elnök által az illegálisan külföldön élőknek néhány hónapja meghirdetett amnesztiával.
Az Irakban dúló hiperinfláció oda vezetett, hogy a jól fizetett állami alkalmazottak havi átlagbére - amely 1990 előtt ezer dollárnak felelt meg - ma már alig öt dollárt ér. A jobb külföldi megélhetés reményében az irakiak tömegesen szereznek be hamis útleveleket, megmásítják foglalkozási adataikat, esetenként még a nevüket is, hogy elhagyhassák az országot. Iraki ellenzéki források szerint a 22 millió irakiból már több mint 2 millió külföldön él - írta az AP.
Irakban a legális kiutazásnak is komoly ára van: az engedélyért mintegy 210 dollárnak megfelelő összeget kell fizetni, és egyes esetekben nagy értékű vagyontárgyat - lakást, földet, ékszereket vagy bankszámlát - is fel kell mutatni biztosítékként.
(MTI)