Ismeretlen tettesek szombaton Belgrádban megölték Zeljko Raznatovicot, a hírhedt Arkan kapitányt. A kétes hírű szerb üzletembert és az egyik legfélelmetesebb szabadcsapatvezért a belgrádi Intercontinental Szálloda előtt érte a gyilkos lövés.
A szállót rendőrök őrzik Fotó: Ivan Milutinovic
Belgrádban kora estig annyi vált ismertté, hogy a lövöldözés délután öt óra körül történt. A 47 éves Arkan éppen a Száva folyó bal partján (a szövetségi kormányépülettől néhány száz méterre) fekvő Interkontinental Szálloda étterméből készült távozni, amikor előbb egy lövés dördült el, majd egy gépfegyversorozat csattant fel. A Beta hírügynökség értesülése szerint Arkan három fejlövést kapott és a kórházba szállítás közben életét vesztette. Egyik testőre a helyszínen, egy másik pedig szintén a kórházban halt meg. Egy szemtanú szerint megsebesült egy nő is, aki állítólag Arkan feleségének, a népszerű Ceca Raznatovic népdalénekesnőnek a nővére. A szálló környékét kora este biztonsági emberek lepték el, a rendőrség pedig lezárta az épület halljába vezető bejáratot.
Arkan kapitány Fotó: Ivan Milutinovic
Arkan a délszáv válság kezdetén szabadcsapatvezérként vált ismertté, akinek emberei fosztogatásokkal, más nemzetiségű lakosok elüldözésével szereztek kétes hírnevet. A "Tigrisek" nevű szerb szabadcsapat volt az egyik legfélelmetesebb félkatonai szervezet, fekete egyenruhában jártak, híresek voltak edzettségükről és kegyetlenségükről. A Tigrisek egyes hírek szerint részt vettek a koszovói albánok elleni akciókban is, bár ezt Arkan tagadta. Ugyanakkor soha nem csinált titkot abból, hogy gyűlölte az albánokat.
"Ha nem tetszik a koszovói albánoknak, hogy lassan a szerbek lesznek többségben, akkor most induljanak el a hegyeken át Albániába" - mondta Arkan.
Arkan a 70-80-as években Nyugat-Európában több köztörvényes bűncselekményt követett el, amelyek miatt az Interpol nemzetközi körözést adott ki ellene. A délszáv háborúk idején játszott szerepe miatt tavaly a hágai Nemzetközi Törvényszék is vádat emelt ellene.
Arkannak erős politikai kapcsolatai voltak, állítólag szoros szálak fűzték Milosevics szerb elnökhöz.
Fotó: Reuters
"Magam mellé veszek egy pár fiút, és kinyírom az árulókat" - mondta Arkan, amikor egy szlovén ifjúsági lapban Milosevics halálhírét keltették. A Reuters szerint Milosevicsnek nagyon tetszett Arkan szélsőségesen nacionalista hangneme. Arkan 1992-ben független képviselőként tagja volt a szerb parlamentnek. Az 1993-as választásokon azonban Arkan Szerb Egység nevű pártja egy helyet sem tudott szerezni a parlamentben.
Arkannak számos kétes hírű üzleti vállalkozása volt, a Reuters szerint a meggyilkolt vállalkozó a szerb alvilág egyik jelentős figurája volt. Állítólag hatalmas vagyont halmozott fel. Politikai kapcsolatai révén több termékre szerzett kizárólagos importjogot. Megfigyelők üzleti leszámolást gyanítanak a gyilkosság hátterében. A belgrádi sajtó nemrég arról adott hírt, hogy Giovanni di Stefano olasz üzletember segítségével Angliában szénbányát is vásárolt, de Arkan ezt tagadta.
Híres volt hatalmas, látványos vendégségeiről. A koszovói válság idején minden este abban a Belgrád Szállodában adott estét, ahol a nemzetközi sajtó munkatársai laktak.
Arkan az utóbbi időben azonban visszavonult, bezárkózott, állítólag attól félt, hogy volt üzletfelei megölik. Legalábbis ezt állította egy névtelenséget kérő barátja a Reutersnek.
"Mit tehetek? Megpróbálok mindent túlélni" - idézte Arkant a barát.
Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva. A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.