Palesztin diákok megdobálták Jospin francia miniszterelnököt<br/>

Vágólapra másolva!
Palesztin diákok kövekkel dobálták meg Lionel Jospin francia miniszterelnököt. A politikus ugyanis egy beszédében terroristáknak nevezte a Hezbollah fegyvereseit. Jospin sértetlenül megúszta a kalandot.
Vágólapra másolva!

Jospint a Bir Zeit nevű egyetemen tartott beszéde után támadták meg. A palesztin és a francia biztonsági emberek együttes erővel is csak alig tudták megvédeni a 2 ezer feldühödött diáktól a politikust - írta a CNN.

Jospin e hét elején egy hetes látogatásra érkezett Izrael palesztinok által lakott területeire. Heves indulatokat kavaró beszédét csütörtökön egy konferencián tartotta: elítéli a Hezbollah támadásait, és minden olyan terrorista akciót, ami civilek ellen irányul - mondta Jospin. Beszédében sürgette Izraelt is, hogy szüntesse be a civil lakosság elleni támadásait.

Csütörtöki beszédén a palesztin egyetemisták annyira felháborodtak, hogy szombaton, az egyetemen már többször félbeszakították a francia miniszterelnök beszédét.

A palesztin titkosszolgálat már megkezdte az ügyben a nyomozást.

A Hezbollah az Izrael által 22 évvel ezelőtt megszált területek visszafoglalásáért küzd. A Hezbollah fegyveresei akcióik során támadtak már civilekre. Izrael válaszként a napokban többször is civil létesítményeket és lakott területeket támadott.

Ajánló:

angolul