Vágólapra másolva!
Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök egyik közeli munkatársa szerint sem a NATO-tagállamok képviselői, sem az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársai nem ellenőrizhetik a szeptember 24-i jugoszláviai parlamenti és elnökválasztás lebonyolítását.
Vágólapra másolva!

"Azoknak az országoknak a képviselői, amelyek részt vettek tavaly a Jugoszlávia elleni légitámadásban, és azon szervezetek munkatársai, amelyek támogatták ezt az agressziót - mint például az EBESZ - nem felügyelhetik a választások lebonyolítását" - mondta újságíróknak Nikola Sainovics, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) magas rangú tisztségviselője. Elmondása szerint a szocialista pártiak javasolták nemzetközi megfigyelők részvételét, de csakis olyanokét, akik baráti, illetve el nem kötelezett országokból érkeznek.

Az elnökválasztással kapcsolatban Sainovics már most biztos abban, hogy Milosevics már az első nekifutásra könnyedén legyőzi ellenfeleit, második fordulóra nem is lesz szükség.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 8.)