40 százalékkal kevesebb marhahúst adnak el a francia piacokon a marhakór miatt <br/>

Vágólapra másolva!
A franciák közel egyötöde teljesen felhagyott a marhahúsfogyasztással, és a lakosság több mint negyedénél jelentősen csökkent a marhahúsfogyasztás. Emiatt 40 százalékkal kevesebb marhahúst adnak el a francia piacokon, mint a marhakórpánik előtt - írta meg a közvélemény-kutatási adatokat a Le Monde francia lap.
Vágólapra másolva!

A szivacsos agyvelősorvadással járó marhakór eseteinek sűrűsödése és az állati megbetegedéssel összefüggésbe hozott, új típusú Creutzfeldt-Jakob emberi tünetegyüttes miatti aggodalom már-már pánikszerű hatásairól tanúskodik a francia életviteli szokásokat vizsgáló intézet (CREDOC) felmérése. A francia lakosság körében november 16-17-én felvett reprezentatív minta szerint a megkérdezettek 18 százaléka korábbi fogyasztási szokásait feladva teljesen lemondott a marhahúsról. További 15 százalék "valamivel kevesebbet", 12 százalék pedig "sokkal kevesebb" marhahúst vásárol az utóbbi időszakban a franciák által egyébként nagyon kedvelt húsféleségből. Ez az mutató egybevág azzal a közelmúltban napvilágra kerül adattal, amely szerint az élelmiszerpiacon szabadesésbe kezdett a marhahúseladás. A forgalmazók statisztikái szerint 40 százalékkal csökkent a piacokon felvásárolt marhahús mennyisége. A megkérdezettek 52 százaléka ugyanakkor nem tervez változtatást hagyományos étkezési szokásaiban.

(MTI)