Jól szerepeltek a magyarok a szlovákiai megyei választásokon

Vágólapra másolva!
A Szlovákiában szombaton megtartott választások nem hivatalos számai alapján úgy tűnik, hogy a nyolc megyéből hatban ott lesz Magyar Koalíció Pártja. Jelentősen megerősödött ugyanakkor a Valdimír Meciar vezette HZDS.
Vágólapra másolva!

A nemrégiben kijelölt nyolc megye közül a Magyar Koalíció Pártja (MKP) hatban indított jelölteket. Ezeken a részeken a megyehatárokon belül magyarok is élnek. Az MKP 116 képviselőjelöltjéből 95 magyar nemzetiségű, aki közül 84-en képviselők lehetnek.

A megyei közgyűlés elnöki posztjáért öt helyen indítottak magyar jelöltet. Nagyszombatiban (Kvarda József 30,2 százalékot ért el) és a nyitrai közgyűlésnek (Fehér Miklós 34 százalékot) önálló magyar jelöltjei vannak, a többi helyen az MKP a szlovák pártokkal közösen indultottak elnökjelölteket.

Szombaton egyedül a nyolc közül - az MKP által is támogatott - Lubo Roman szerezte meg a Pozsony megyei közgyűlés elnöki tisztét. A maradék hét megye közgyűlésének elnökét két hét múlva választják meg.

A nyolc megyei közgyűlésben a legerősebb pozíciókat a Vladimír Meciar vezette HZDS szerezte meg. A magyarok részvétele a szombati választási fordulón meghaladta az egyébként alacsony országos részvételi arányokat. A központi választási bizottság vasárnap este teszi közzé a hivatalos eredményeket.