Thaiföldre is elért a madár-influenza

Thaiföld hivatalosan is elismerte, hogy az országot elérte a madár-influenza. A sok beteg baromfi mellett két ember is elkapta a kórokozót, és két másikat megfigyelés alatt tartanak. A kormány felfüggesztette a csirkeexportot, ami súlyosan érinti a termelőket. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy minél elterjedtebb a járvány, annál valószínűbb, hogy egy veszélyesebb vírus-mutáció alakul ki.

A thaiföldi hatóságok megerősítették, hogy országukat is elérte a madár-influenza, és már két ember is megbetegedett a kórokozótól. Szudarat Kejuraphun egészségügyi miniszter szerint két fiú akkor fertőződött meg, amikor fertőzött csirkék tetemeihez nyúltak. Mindketten olyan csirkefarmok közelében éltek, melyeket elért a fertőzés. Az egészségügyi hatóságok további két embert tartanak megfigyelés alatt a betegség gyanújával.

A thaiföldi kormányzat elrendelte a csirkeexport felfüggesztését, ami komoly gazdasági nehézségeket okozhat az országnak. A csirketenyésztés ugyanis Thaiföld egyik jelentős iparága, a dél-ázsiai ország a világ egyik legnagyobb csirkeexportőre. A csirketenyésztők több millió dollárt bukhatnak az exporttilalom miatt. Japán csütörtökön rendelt el behozatali tilalmat a thai csirkékre, és az Európai Unió is hasonló lépést tesz hamarosan - írja a BBC News Online.

A madár-influenza hatalmas pusztítást végzett Ázsia-szerte a baromfipopulációban. Jelentettek eseteket Japánból, Tajvanról, Dél-Koreából és Vietnamból, de a kórokozó eddig szerencsére csak alig valamivel több mint egy tucat esetben fertőzött meg embereket is. A thaiföldi megbetegedéseken kívül Vietnamból jelentettek madár-influenzában szenvedő embereket - közülük azonban öten meghaltak.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint ugyanakkor a járvány újabb kitörése veszélyes mutációkhoz vezethet. A szervezet szóvivője szerint minél elterjedtebb a kórokozó annál valószínűbb, hogy egy jóval fertőzőbb vírus-mutáció alakul ki.

A Lancet nevű orvosi folyóirat is figyelmeztet a veszélyre. Egy a BBC által idézett cikkében arról ír, hogy a meglévő oltóanyagok hatástalanok lennének, ha emberek között is elkezdene terjedni a kórokozó. Jelenleg azonban nincs arra bizonyíték, hogy emberről emberre is terjedne a betegség.

KAPCSOLÓDÓ CIKK