Grillpartit tartottak egy volt náci táborban

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek grillezést rendeztek, és húst sütöttek egy volt náci koncentrációs tábor krematóriumának kemencéjében Lengyelországban. Az auschwitz-birkenaui emlékhely igazgatója szerint "csak teljesen elállatiasodott vagy mérhetetlenül ostoba emberek lehetnek azok, akik képesek ezrek halálának a helyét így meggyalázni".
Vágólapra másolva!

A dél-lengyelországi Slawiecicéban, egy volt náci koncentrációs tábor krematóriumának kemencéjében ismeretlen tettesek grillezést rendeztek és húst sütöttek, megbecstelenítve az áldozatok emlékét - jelentette a Rzeczpospolita című lengyel napilap. A piknik nyomait egy helyi lap újságírói fedezték fel azauschwitz-birkenaui táborkomplexumhoz tartozó, sok lengyel és külföldi turista által látogatott egykori tábor krematóriumában.

Slawiecice foglyai a német megszállás idején egy vegyi kombinátot építettek a közeli Kedzierzyn-Kozléban (opolei vajdaság). A háború után a tábort a lengyel hatóságok emlékhelyként megőrizték. A piknik résztvevői, akik számára nem jelentett akadályt az épületet övező vastag rács sem, valószínűleg a tetőn keresztül jutottak be a krematórium belsejébe.

60 éve kezdődött a magyar holokauszt/itthon/2004041560eve.html

Jerzy Wróblewski, az auschwitz-birkenaui múzeum igazgatója, aki a Rzeczpospolitától értesült a történtekről, nem talált szavakat a tettre. "Csak teljesen elállatiasodott vagy mérhetetlenül ostoba emberek lehetnek azok, akik képesek ezrek halálának a helyét így meggyalázni" - mondta a lapnak. A vajdasági hatóságok elrendelték az épület őrizetének megerősítését, az ügyészség pedig vizsgálatot indított az ügyben.