Tatárok a szovjet Riviérán

A vasfüggöny lehullása óta egyre inkább a feledés homályába veszik, napfénytől ragyogó emlékképeit egyre inkább a görög, spanyol, tunéziai vagy török turistaparadicsomok tündöklése homályosítja el, de még mindig szép számmal élnek hazánkban olyanok, akiknek e tengerbe benyúló földnyelv említése fiatalságuk melegségét lopja szívükbe. Újra felzsibong körülöttünk Artek úttörőparadicsoma. Leülünk a jaltai nagy asztalhoz, ahol a szövetségesek eldöntötték Európa sorsát egy fél évszázadra. Megihlet a bahcsiszeráji szökőkút csobogása, mint tette azt Puskinnal. Látjuk a szovjet vezetők hivalkodó palotáit. Zötykölődünk a világ leghosszabb trolibusz-vonalán Jalta és Szimferopol között öt tucat kilométeren át. Gyönyörködünk a Kaukázus idáig nyúló sziklatornyaiban és Kerszonészosz görög emlékeiben. Azóta - jó két évtizede -  mintha elvágták volna az egészet. Tényleg, mi is van mostanában a Krímmel?

Ahhoz, hogy jobban megértsük a Krími Autonóm Köztársaság mai helyzetét, érdemes végigfutni - legalább címszavakban - történelmén. A félsziget históriája egyidős az európai civilizációkéval, Homérosz is említést tesz róla - bolyongó hőse itt lép a tauruszok földjére - ősi nevét (Tavrija) is innen kapta. Görög telepesek alapítottak itt városállamokat, majd római légiók dübörögtek a tengerpart fövenyén, genovai kalmárok zsivaját visszhangozták hegyei a középkor hajnalán, majd erre kószáló szlávok tették magukévá, hogy aztán a krími kán telepedjen évszázadokra ezen ősi földre. 1783-ban foglalta el az Orosz Birodalom - a sok orosz-török csatározás egyikének végkifejleteként - tovább szorítva Ázsia felé a félholdas basákat. Sem elfoglalnia, sem mancsaiban megtartania nem volt egyszerű ezt a stratégiailag fontos, gazdasági szempontból pedig "tejjel-mézzel folyó" vidéket az orosz medvének.

A XIX. és a XX. században legfontosabb kikötőjét (Szevasztopol) számtalanszor ostromolták hosszú hónapokon át különféle nációkhoz tartozó hadak (olykor együttesen is), rengeteg megpróbáltatásáért a település méltán érdemelte ki a "Hős Város" jelzőt, amely ebben az esetben egyáltalán nem ömlengős túlzás. 1944-ben, közvetlenül a náci megszállás alóli felszabadulás után, a krími tatárokat Sztálin parancsára Közép-Ázsiába és Szibériába deportálták, a fasisztákkal való oroszellenes közösködésük ürügyével. Egészen az 1980-as évek végéig nem térhettek vissza szülőföldjükre. Kitelepítésüket követően házaikba oroszokat és ukránokat költöztettek - így kreálva mesterségesen egységes, orosz nyelvű lakosságot a Krímben -, akik egyúttal megkapták a deportált krími tatárok földjeit is. 1954-ben Hruscsov autonóm területként Ukrajnának "ajándékozta" a Krím-félszigetet, amely cselekedete két okból is meglepő: annyi vér és küzdelem árán jutottak hozzá és tartották meg és egyébként is alig éltek ott ukránok.

Hazatérő tatárok

Ukrajna függetlenné válása (1991) után kezdődött meg a krími tatárok visszatérése szülőföldjükre, de a Krím lakosságának még mindig alig egytizedét teszik ki. Csaknem 100 ezer krími tatár azonban máig nem kapta meg az ukrán állampolgárságot. A Krím Autonóm Köztársaságban megközelítőleg 1,5 millió fős orosz diaszpóra és 300 000 krími tatár él, az összlakosság mintegy 2 millió. Ugyan az ukrán állam eddig is jelentős összegeket költött a krími tatárok visszatérésének megsegítésére, nemzetközi segélyszervezetek szerint ennek csaknem hússzorosára lenne szükség a teljes etnikum visszatelepítéséhez.

A több mint negyedmillió krími tatárnak a szülőföldjére való visszatérése (félszázados száműzetés után) feszült helyzetet teremt a Krím-félsziget túlnyomó többségében orosz nyelvű lakosságával, gyakoriak a kisebb rendbontások, zavargások, etnikai villongások. Olykor Ukrajna Koszovójaként is emlegetik - ez túlzás, már csak az etnikai arányok ellentétes mutatóinak okán is. A Krímben egyes politikai erők ezeket a megmozdulásokat jó alkalomnak tekintik arra, hogy a krími tatárok radikalizálódásáról beszéljenek, jóllehet erről nincs szó.

A krími szláv-tatár konfliktus alapja jelenleg egyértelműen szociális jellegű, az iszlám radikalizmushoz és a keresztény-iszlám ellentéthez nincs köze. A visszatelepült krími tatárok ugyanis nem találják meg számításukat szülőföldjükön: nincs hol lakniuk, népességük alig fele talál magának állást, utcai "piacozásból" tengeti életét. A Krím régóta az orosz és az ukrán oligarchák (többek között a legnagyobb klán - a donyecki - feje Rinat Ahmetov, akit Ukrajna leggazdagabb embereként tartanak számon és maga is hithű muzulmán) érdeklődésének középpontjában állnak, akik nagy erőket mozgósítanak azok megszerzéséért.

Nincs Iszlám-veszély

A feszültségek ellenére nincsenek Iszlám szélsőségesek

Léteznek különböző elméletek (és vannak bizonyítékok is, amelyek ezeknek alapul szolgálnak) arra, hogy a Krím is az iszlám terjeszkedés egyik előretolt bástyája lenne Dél-Kelet-Európában: pl. jelentős erőfeszítéseket tesz Törökország a félsziget iszlamizálására ugyanúgy, ahogyan azt a volt szovjet blokk más (általában török eredetű népek lakta) országaiban is Közép-Ázsiában. Teszi ezt főképp a pánturáni nézetek terjesztésével, az Oroszország területén élő népek sajátos finnugor-türk történelmi rokonságára hivatkozva. Hallani a Krímben szaúdi befolyásról is, sőt egyes - általában orosz - elemzések odáig is elmennek, hogy az arab világ célja (miként Csecsenföldön is) az energiahordozók szállításának stratégiai útvonalaiba való beékelődés, ezáltal Ukrajna és Oroszország megbénítása gazdaságilag, majd az országok feldarabolása és egy közép-ázsiai kalifátus létrehozása.

Egyelőre azonban a muzulmán lakosság számának növekedése alapján nem beszélhetünk az iszlám robbanásszerű terjedéséről Délnyugat-Ukrajnában. A krími tatárok létszáma nemcsak a fokozatos visszatelepülések következtében növekedett meg ugrásszerűen, hanem azért is, mert a politikai konszolidációval egyre többen vállalják fel hitüket és származásukat. Sorra emelkednek az új mecsetek, ülésezik saját parlamentjük, sőt olykor a népgyűlést (kurultáj) is összehívják. Vezetőjük, Musztafa Dzsemilev 1998 óta képviseli Dzsingisz kán távoli rokonait a kijevi Legfelsőbb Tanácsban, mellesleg 17 évet ült rendszerellenes propaganda miatt a szovjet időkben.

A krími tatárok nemzeti identitásának egyik legfontosabb alkotóeleme vallási elkülönülésük. Sem népességen belüli arányuk, sem habitusuk nem indokolja, hogy potenciális terroristafészekként kezeljük a Krímet. A lenyűgöző természeti és történelmi kincsekben bővelkedő, kiváló mikroklímájú félsziget továbbra is a pihenni akaró oroszok és ukránok fő célpontja az év minden hónapjában. Legfőképpen a nyáriakban, amikor is csak Szentpétervárról naponta egy tucat vonat indul útjára, hogy 50 órányi (!) zötykölődés után a "szovjet Riviérára" szállítsa az üdülni vágyókat.

Boczka Károly