Oroszok is voltak a beszlani túszejtők között

Vágólapra másolva!
Kezd beigazolódni, hogy a beszlani iskolát elfoglaló terroristák között arabok és más nemzetiségűek, egyebek között oroszok, ukránok, csecsenek és ingusok voltak.
Vágólapra másolva!

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az al-Dzsazíra arab műholdas televízióval azt közölte, hogy a holttestek azonosítása igen nehéz, minden bizonyítékot többször is ellenőrizni kell. Szergej Lavrov teljes bizonyossággal kijelentette, hogy a több mint háromszáz halálos áldozatot követelő támadást közvetlenül Samil Bászájev irányította.