Lassan ér el a segély a szökőár áldozataihoz

2004.12.30. 12:04

Csak lassan érnek el a segélyszállítmányok a vasárnapi szökőár által leginkább sújtott ázsiai térségekbe. Indonézia egyes részein 60 százalékosra becsülik a pusztítást, és csak ebben az országban 80 ezer halálos áldozatról beszélnek. Thaiföldön már feltehetően nem találnak életben egyet sem a hatezer eltűnt ember közül. Egyesek szerint Mianmart is komolyan sújtotta a katasztrófa, ám az ottani rezsim eltitkolja a veszteségek valódi mértékét.

A haditengerészet és a hadsereg hajói, illetve repülőgépei próbálják menteni az indonéziai Szumátra szigetének partvidékén azt a sok embert, akiket a vasárnapi földrengés és szökőár elvágott a külvilágtól. Oszladozó tetemek százai hevernek temetetlenül a végletes nyomorúságra jutott térségben. A kilences erősségű tengerrengést, amely a hatalmas cunamit előidézte, több kisebb utórengés követte.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint legalább ötmillió ember nem jut tiszta vízhez, élelemhez és a szükséges egészségügyi ellátáshoz a szökőár pusztította térségben.

A katasztrófa legfőképp Indonéziát sújtotta, a jakartai kormány szerint csak náluk 45 268 halálos áldozatot követelt a szökőár. Az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapjának képviselője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az indonéziai áldozatok száma akár a 80 ezret is elérheti, és közel egymillió gyermek szorul majd tartós segítségre.

Az UNICEF becslései szerint a szumátrai Aceh tartomány fővárosa, Banda Aceh 60 százalékban, a sziget északnyugati partvidéke pedig 30 százalékban elpusztult. Nem működnek a kormányhivatalok, összeomlott az infrastruktúra és a távközlés, csaknem teljesen kimerültek az élelmiszer- és üzemanyag-készletek. A BBC helyszínen tartózkodó újságírója szerint a helyzet reménytelen a városban, a segélyek csak alig-alig érkeznek, alig van ivóvíz, az utcákon holttestek hevernek szanaszét. Az egész régiót mindössze egy repülőtér szolgálja ki, a szárazföldi utak nagy részét pedig elmosta az ár.

A holttesteket a legtöbb helyen tömegsírokba dobálják, ám így is rengeteg még a temetetlen halott. Ez komoly közegészségügyi veszélyt jelent, mivel a tetemek a fertőzött ivóvízzel együtt könnyen kolera-, vérhas-, vagy tífuszjárványt idézhetnek elő.

Ráadásul a fosztogatók is kihasználják az általános felfordulást, és mindent elvisznek, ami mozdítható, az élő állatoktól a kerékpárokig. Meulaboh városában az éhező túlélők a sárréteg alól próbálnak betemetett élelmiszert előkaparni. Egy katonai szóvivő szerint csak ejtőernyősökkel tudnak segélyszállítmányokat eljuttatni a városba. Több helyütt verekedés tört ki a tésztacsomagokért.

Az indiai Tamilnádu államban az okozott pánikot csütörtökön, hogy újabb szökőárhullám veszélyére hivatkozva riadót fújtak a hatóságok, és a körzet teljes kiürítését rendelték el. Indiában még mindig 6500 eltűnt után kutatnak, főként az Andamán és Nikobár-szigeteken. A körzet kormányzója szerint nem kizárt, hogy a szigeteket borító sár és sűrű növényzet alatt még tízezer tetem hever.

Tahilföldön Thakszin Sinavatra miniszterelnök bejelentette: a szökőárban eddig eltűntnek nyilvánított hatezer ember 80 százaléka halottnak tekinthető. Eddig 1975 holttestet találtak meg Thaiföldön a katasztrófa utáni mentési munkálatok során, ezek nagy része külföldi turista.

Egy olasz politikus azzal vádolja a mianmari (burmai) kormányt, hogy eltitkolja a földrengés és a szökőár pusztításának valóságos méreteit. Daniele Capezzone, az Olasz Radikális Párt főtitkára szerint elég ránézni a térképre, és máris látszik, hogy az egykori Burma a természeti katasztrófa középpontjában van, 1000-kilométeres tengerpartjával. A politikus felszólította Gianfranco Fini olasz külügyminisztert, hogy tegyen olyan diplomáciai lépéseket, amelyek rákényszerítik a katonai diktatúrát az igazság bevallására. Mianmarban hivatalosan 90-en vesztették életüket.

MTI/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK