Ismét bíróság elé állították Marc Dutroux-t

Vágólapra másolva!
Ismét bíróságra került Marc Dutroux, Belgium leggyűlöltebb bűnözője: igaz, a hétfőn kezdődött perben ezúttal nem gyereklányok elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása, hanem "csak" járműlopásokban való közreműködés a vád ellene, s akár felmentik, akár elítélik, az első ügy miatt mindenképp életfogytiglan börtönben marad.
Vágólapra másolva!

A történet tulajdonképpen "apróság" a férfi más bűneihez képest: Dutroux a vádirat szerint 1995-ben segédkezett egy kamion ellopásában, s mivel azt hitte, hogy a tényleges elkövetők át akarják verni, később zaklatta őket. Egyikőjük azonban megszökött Dutroux fogságából, kitálalt a rendőrségen, s így a férfit néhány hónapra őrizetbe is vették.

Ami az esetet mégis hátborzongatóvá teszi, az az, hogy két kislány, Julie és Mélissa ekkor már Dutroux-nál raboskodott, azaz ha a rendőrök alapos házkutatást tartottak volna, megmenthették volna életüket. Dutroux ugyanis őrizetbe vétele után feleségét bízta meg a lányokról való "gondoskodással", de ő semmit sem tett, s így a lányok szörnyű halált haltak: szomjan és éhen pusztultak.

A kocsilopások történetét a bíróság különválasztotta a lányrablások és -gyilkosságok ügyétől: ez utóbbiban tavaly júniusban megszületett az ítélet, s Dutroux a kiszabható maximális büntetést, a ténylegesen letöltendő életfogytiglant kapta. Egyébként a jelentések szerint a férfi lefogyva jelent meg hétfőn a bírák előtt. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a mostani per miatt néhány hónapja Dutroux-t egy új börtönben tartják fogva, s az ottani - szuperbiztonságos, csak éppen számára kevesebb kényelmet biztosító - körülmények miatt egy ideig éhségsztrájkot folytatott.