Róma lakossága megkétszereződött a pápa temetésének idejére

Vágólapra másolva!
Megkétszereződött Róma lakossága a pápa temetési szertartásának idejére, annyi zarándok érkezett, hogy jelen lehessen II. János Pál búcsúztatásán - közölte szombaton Walter Veltroni, az olasz főváros polgármestere.
Vágólapra másolva!

A temetést megelőző napokon is zarándokok százezreitől volt zsúfolt a város, akkor a pápa ravatala előtt vonultak el tömegek a Szent Péter bazilikában. A tömegközlekedés eszközeit - mondta sajtóértekezletén a polgármester - a szertartások idején naponta egymillió utassal több vette igénybe, mint rendesen.

Veltroni nehéz döntésekről adott számot - ilyennek nevezte az iskolák, a hivatalok bezárását - és dicsérte a rómaiakat felelősségérzetükért. A szervezési feladatokért felelős polgári védelem vezetője, Guido Bertolaso egyenesen "az olasz hozzáértés diadaláról" beszélt, a siker egyik fontos elemének minősítve a megfelelő tájékoztatás biztosítását a zarándokok körében, az ehhez igénybe vett eszközökkel, mint amilyenek az óriáskivetítők vagy a mobil telefonokra küldött sms-ek voltak.

A zarándokok fogadását, általában a logisztikai hátteret a város 20 ezer alkalmazottja biztosította. Mintegy 3600 ideiglenes wc-t állították fel Róma-szerte, kétmillió palack vizet osztották szét a hívek között. A városnak a polgármester által közölt adat szerint 6 millió euróba került a szertartásokkal összefüggő akciók lebonyolítása.