Meghalt az amerikai legfelsőbb bíróság elnöke

Vágólapra másolva!
Nyolcvanéves korában meghalt vasárnap az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke. William Rehnquist 1982 óta volt a bíróság tagja, a konzervatív irányzatú bírákhoz tartozott.
Vágólapra másolva!

Meghalt William Rehnquist, az amerikai szövetségi elnöke - jelentette be vasárnap a bíróság szóvivője. A régóta betegeskedő főbíró a virginiai Arlingtonban lévő otthonában hunyt el nyolcvan éves korában.

Rehnquist 1971-ben, Richard Nixon elnök alatt kapcsolódott be a bíróság munkájába, 1982-ben lett a testület teljes jogú tagja, majd pedig Ronald Reagan elnök nevezte ki 1986-ban az élére.

A konzervatív irányzatú bírákhoz tartozott. 1999-ben ő elnökölt a Bill Clinton elnök ellen indított lemondatási eljárásban, 2000-ben pedig George Bush elnök javára segített elrendezni az elnökválasztás vitatott kérdéseit.