Mégis Szerbiában temethetik el Milosevicet

2006.03.15. 1:11

Szerbiában temetik el a Slobodan Milosevicet - jelentette be kedd este a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében elhunyt volt jugoszláv elnök pártja, illetve ügyvédje. Ezzel tisztázódni látszik az a kérdés - amely körül kedden egész nap zavar uralkodott -, hogy a volt szerb és jugoszláv államfőt Belgrádban vagy pedig Moszkvában helyezik örök nyugalomra, ahol özvegye és fia is él.

Milorad Vucelic, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) alelnöke kedd este az RTS szerb állami televízió műsorában bejelentette: kapcsolatba léptek Milosevic özvegyével, Mirjana Markoviccsal és fiával, Marko Miloseviccsel, és úgy döntöttek, hogy Milosevicet Szerbiában temetik el. A politikus holttestét szerda délután repülőgéppel Amszterdamból Belgrádba szállítják - tette hozzá.

Ezzel szinte egy időben Milosevic jogi tanácsadója, Zdenko Tomanovic Hágában szintén megerősítette, hogy Milosevicet Belgrádban helyezik örög nyugalomra. Előzőleg a B-92 belgrádi rádió a Milosevic-családhoz közelálló forrásokból még úgy értesült, hogy a politikus holttestét Moszkvába szállítják.

Vojislav Kostunica szerb kormányfő kedden bejelentette, hogy eltemethetik Szerbiában Milosevicet, miután egy szerb bíróság érvénytelenítette 15 ezer eurós óvadék ellenében a Mirjana Markovic ellen három éve kiadott elfogatási parancsot, így a hatalommal való visszaéléssel vádolt özvegy hazatérhetne a gyászszertartásra. Mirjana Markovic, a neokommunista Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) vezetője 2003 februárjában, nem sokkal képviselői mentelmi jogának megvonása után utazott el az orosz fővárosba, és azóta nem járt Belgrádban. Boris Tadic szerb elnök vasárnap kizárta, hogy megkegyelmezne Milosevic özvegyének.

A szerb vezetés korábban kizárta, hogy állami temetésben részesítse Milosevicet, aki szombaton hunyt el a hágai ENSZ-törvényszék fogdájában. Milosevic háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűnök és népirtás vádjával állt a Nemzetközi Törvényszék előtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK