Amerikai diplomata szerint Irán túl messzire ment

Vágólapra másolva!
Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár szerdán Moszkvában arra biztatott minden országot, hogy gyakoroljon nyomást Iránra, amely átlépte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) által megvont határt; egyben felhívta Oroszországot: szüntesse be nukleáris együttműködését vele.
Vágólapra másolva!

Elérkezett az idő, amikor valamennyi országnak ki kell használnia mindenfajta nyomásgyakorlási lehetőséget Iránra - mondta Burns, aki kedd este részt vett az öt állandó BT-tag és Németország külügyminiszter-helyettesi konzultációján, nyomáskifejtést szorgalmazva mind a BT részéről, mind az egyes országok részéről egyénileg.

- A következő lépés az a jelentés, amelyet a NAÜ főigazgatója terjeszt elő április 28-án. Amit Irán a múlt héten véghezvitt, rákényszeríti Mohammed el-Baradeit annak a következtetésnek a levonására, hogy Irán nem teljesíti sem a NAÜ határozatait, sem a BT elnöki állásfoglalását - vélte Burns. A fentiekből következően május elején további lépéseket szorgalmazott a BT-ben az Iránra való nyomáskifejtés érdekében.

Mint mondta, ezek többféle formát ölthetnek. Így szó lehet olyan BT-határozatról, amely az ENSZ-alapokmány (erő alkalmazását is lehetővé tevő) VII. fejezetére hivatkozik - jelezte Burns. Mint megjegyezte: ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az erőt csakugyan be is vetik. Továbbá szóba jöhet szankciók kezdeményezése Iránnal szemben, ennek lehetőségét most sok ország tanulmányozza - jelezte az amerikai államtitkár.

Burns szerint Kína is egyetértett azzal, hogy a megoldást a BT-ben kell megtalálni, s hatékony megoldásra van szükség, amely egyesíti valamennyi ország pozícióit. A tét a BT szavahihetősége - hangsúlyozta az amerikai diplomata, aki egyben felszólított minden országot az Iránnal való nukleáris együttműködés beszüntetésére. Ez vonatkozik Busehrre is - mutatott rá Burns, az Oroszország segítségével Dél-Iránban épülő atomerőműre utalva. Egyúttal megismételte, hogy az Egyesült Államok támogatja az iráni urán oroszországi dúsítására hivatott közös vállalat létrehozását.