Kamionos tiltakozásokra készülnek a német fuvarozók

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Németországban tiltakozó akciókra készülnek a fuvarozók egy sor tartományban a dízel üzemanyag magas ára miatt. Szakmai szervezetük, a DSLV vezetőjének tájékoztatása szerint a következő hetekben egyebek mellett Bajorországban, Alsó-Szászországban, valamint Kelet-Németországban lesznek megmozdulások. A DSLV vezetője azzal vádolta meg a kormányt, hogy magára hagyta a fuvarozó cégeket, amelyek közül már sokan feladták vállalkozásukat. A szomszédos államokban olcsóbban lehet hozzájutni a dízelhez, mint Németországban, ami versenyhátrányt okoz a német fuvarozóknak. A szakma hatékony támogatást vár a kormánytól, például azt, hogy a fuvarozó cégek is az iparban alkalmazott áron kaphassák a dízelt, illetve azt, hogy a kormány szüntesse meg az ökoadót.