Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Öt országban végeznek még ki gyerekeket

Vágólapra másolva!
2005 óta öt országban végeztek ki fiatalkorú bűnözőket. Irán, Szaúd-Arábia, Szudán, Pakisztán és Jemen összesen 32 fiatalkorú bűnelkövetőt végzett ki az elmúlt három évben. A legtöbb esetben azért végeztek ki gyerekeket, mert nem tudták, pontosan hány évesek.
Vágólapra másolva!

Öt országnak kell felhagynia a gyermekek kivégzésével, és megvalósulna az ENSZ egyezménye, amely tiltja a fiatalkorú bűnelkövetők halálbüntetését - írta a Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerdai jelentésében. 2005 óta öt országban végeztek ki gyerekeket: Irán, Szaúd-Arábia, Szudán, Pakisztán és Jemen összesen 32 fiatalkorú bűnelkövetőt végzett ki. Az ENSZ jövő heti ülésén várhatóan terítékre kerül a téma, hogy hogyan lehetne a gyerekek jogait jobban védeni.

A Human Rights Watch 20 oldalas jelentése szerint Iránban 26, Szudánban és Szaúd-Arábiában 2, Pakisztánban és Jemenben 1-1 gyereket végeztek ki, vagyis Iránban a legsúlyosabb a probléma, ahol rendszeres gyakorlat fiatalkorúak kivégzése. Emellett a szervezet összesen száz olyan ügyről szerzett tudomást, ahol fiatalkorút halálra ítéltek, de végül nem végezték ki vagy azért, mert pénzzel kiváltották vagy a bíróság megváltoztatta a döntését fellebbezés hatására.

A világ összes országa ratifikálta azt az egyezményt, mely szerint nem végezhető ki olyan ember, aki a bűnelkövetéskor még nem töltötte be a 18. életévét. Az országok nagy része be is tartja ezt, sőt a Human Rights Watch jelentése megjegyzi, hogy az Egyesült Államokban és Kínában az utóbbi években több ponton is erősítették a gyerekek jogait.

Iránban viszont az a bevett gyakorlat, hogy megvárják, amíg a vádlott nagykorú lesz és akkor végzik ki. A lányokat 9, míg a fiúkat akár 15 évig is börtönben tarthatják az iráni törvények szerint a nagykorúság eléréséig, ami azt jelenti, hogy olyanokat is kivégezhetnek, akik a bűnelkövetéskor akár csak 3 évesek voltak. Idén 6 eset került nyilvánosságra, amikor kivégeztek fiatalkorú bűnelkövetőt, és további 130 olyan fiatalkorú van börtönben, akit halálra ítéltek, de még nem hajtották végre a halálbüntetést.

Szaúd Arábiában mérlegelik, hogy a 15 év felett vagy a pubertáskor elérése idején hajtsák-e végre a halálbüntetést. 2007-ben például két fiatalkorút végeztek ki, egyikük, Ali Hakimi 13 éves volt, amikor elkövette a bűncselekményt és 15, amikor kivégezték. A fiú apja szerint a családot nem értesítették, csak a kivégzés után egy nappal, és a fiú holttestét sosem kapták meg.

Szudánban az ideiglenes alkotmány 2005-ben lehetővé tette, hogy gyilkosságért vagy fegyveres rablásért halálbüntetéssel lehessen sújtani a fiatalkorúakat is. A Human Rights Watch szerint a szudáni gyerekek 35 százalékának pontos születési dátumát nem regisztrálták, így sokkal fiatalabb gyerekeket is kivégeznek amiatt, hogy nem tudják születési bizonyítvánnyal igazolni, hogy hány évesek.

Pakisztánban ugyan 2000 óta törvény tiltja a fiatalkorúak halálbüntetését, de itt is az a probléma, hogy mivel a születések közel 30 százalékát nem regisztrálják, számos esetben nem tudják bebizonyítani, hogy a vádlott fiatalkorú vagy az volt a bűnelkövetéskor.

Jemenben a törvény szerint 18 éven aluli embert maximum 10 éves börtönbüntetéssel lehet sújtani. Mivel azonban itt sem regisztrálják a születések 22 százalékát, ha a vádlott nem tudja bebizonyítani, hány éves, könnyen kivégezhetik akkor is, ha a bűnelkövetéskor még csak gyerek volt. Adil Muhhamad Saif al-Maamarit is úgy végezték ki 2007-ben, hogy állítása szerint 16 éves volt, ráadásul megkínozták, hogy beismerje tettét. Emberi jogi szervezetek szerint legalább 18 fiatalkorú vár Jemenben kivégzésre.

A Human Rigths Watch szerint olyan határozatot kellene hoznia az ENSZ-nek, amely a fiatalkorúak halálbüntetésének tiltása mellett kitér arra is, hogy minden országnak kötelező legyen nyilvánosságra hozni, hogy az elmúlt 5 évben hány fiatalkorút végeztek ki. Emellett minden országban kötelezően regisztrálják az újszülötteket, a vádlottaknak pedig minden esetben legyen meg minden joguk a körültekintő nyomozásra és a tárgyalás során a törvényes eljárásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről