Több mint százan haltak meg a bagdadi robbantásokban

Vágólapra másolva!
Iraki minisztériumok közelében robbantottak fel több nagy erejű pokolgépet egyidőben kedd délelőtt. A bagdadi támadásokban 120-nál is többen haltak meg, a sebesültek száma pedig a félezerhez közelít. A rendőrség autóba rejtett bombákról beszél, de még mindig nem egyértelmű, hogy összesen hány helyszínen hajtották végre az összehangolt támadást.
Vágólapra másolva!

Hatalmas robbanások rázták meg Bagdad központját kedd délelőtt, a támadásokban legalább 127 ember meghalt és 448 megsérült - írja a BBC. A robbantásokat kormányépületek, minisztériumok, kulturális intézmények közelében követték el, az áldozatokról és sérültekről szóló számadatok a délelőtt folyamán rohamosan, percről percre folyamatosan nőttek. "Minden bizonnyal civilek és biztonságiak is meghaltak" - mondta a Reutersnek a merényletek után Kasszim al-Musszavi, a bagdadi biztonsági erők vezetője.

"Mit követtünk mi el? Gyerekeket és nőket temetett maga alá a törmelék. Miért engedték (az iraki csapatok), hogy idehozzák azt az autóbombát?" - kiabálta dühösen egy férfi a romok között az AP beszámolója szerint. A hírügynökség azt írja, már dolgoznak a mentőalakulatok a romok eltakarításán, ehhez erőgépeket is igénybe vesznek.

Az AP szerint négy különböző robbanószerkezetet hoztak működésbe a támadók. Az amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy a munkaügyi minisztérium épületét, egy bírósági épület és a pénzügyminisztérium új épülete volt a célpont (az utóbbi elődjét augusztusban rombolta le egy bomba). A legsúlyosabb vérfürdőt a pénzügyminisztériumnál felrobbant bomba okozta.

A BBC korábban azt írta, hogy az egyik bombatámadás az egészségügyi minisztérium mellett, egy másik pedig az olajügyi minisztérium és a városi rendőrakadémia utcájában történt. Egy harmadik robbanás az iraki főváros szunnita negyedében ölt meg jónéhány embert, de több másik robbanás is volt egyidőben. Később a BBC már azt írta, hogy az egyik támadás célpontja egy rendőrjárőr volt, de bomba robbant a belügyminisztérium, a szociális minisztérium, egy egyetem és a szépművészeti intézet mellett is. A városban a támadások után minden katonai ellenőrzőpontot lezártak.

A New York Times az AP hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy bombákkal megpakolt autók robbantak föl gyors egymásutánban: a hírügynökség szerint a munkaügyi minisztériumnál és a pénzügyminisztériumnál történt támadás. A robbanások után hatalmas füstfelhőket lehetett látni a helyszínen. Az iraki pénzügyminisztérium épületét korábban már romba döntötte egy merénylet, a mostani új épület is súlyosan megrongálódott az AP szerint. Szemtanúk és rendőrök szerint gépkocsikba rejtett pokolgépek robbantak fel az al-Kahíra negyedben lévő al-Dzsurdzsa piacon, a támadásban itt további 15-en megsérültek - írja az MTI.

Hétfőn szintén bombatámadás ölt meg legalább 8 embert egy bagdadi iskolában, noha a BBC szerint összességében csökkent az erőszakos cselekmények száma az elmúlt 18 hónapban. Bagdadban októberben is legalább 155 ember halt meg bombatámadások miatt, több százan pedig megsérültek. Pedig novemberben úgy tűnt, hogy csökkenőben van az iraki erőszak: az egészségügyi minisztérium által közzétett havi adat szerint hat és fél éve nem halt meg olyan kevés iraki erőszakos támadásokban, mint novemberben.

Forrás: AFP
Katonák őrzik a merényletek helyszínét

Ennek egyik oka az, hogy a Guardian szerint új taktikát használnak az iraki lázadók. Kezdenek ugyanis felhagyni a puha célpontok elleni támadásokkal (mecsetek, piacok), és inkább látványos célpontokat választanak maguknak, mint kedden a minisztériumokat. Movaffak al-Rubaje iraki nemzetbiztonsági tanácsadó az al-Kaidát tette felelőssé az óriási merényletért. "Az al-Kaida most is aktív Bagdadban" - indokolta a vádat. Szerinte "a céljuk az volt, hogy megmutassák, a kormány képtelen megvédeni a civileket, a saját népét, illetve, hogy elrettentse az embereket a választástól" - nyilatkozta Rubaje.

Az iraki parlament vasárnap éjszaka fogadta el az ország választási törvényének új változatát, s ezzel lehetővé vált, hogy a jövő év elején megtartsák a tervezett törvényhozási választásokat. A brit közszolgálati televízió szerit a robbantások nem voltak teljesen váratlanok, mert a választások közeledtével lázadó csoportok többször is támadásokkal fenyegették meg a kormányt. A BBC által korábban megkérdezett biztonsági tisztek napok óta jelezték, hogy igyekeznek megerősíteni a kormányzati épületek védelmét a várható támadások miatt. Hogy a támadások a megerősített védelem ellenére sikeres volt, az a BBC helyi tudósítója szerint "nagyon nyugtalanító".