Josipovic nyerheti meg az első fordulót Horvátországban

Vágólapra másolva!
Az exit poll adatok alapján Ivo Josipovic ellenzéki szociáldemokrata jelölt kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi horvátországi elnökválasztáson. A második Milan Bandic, Zágráb polgármestere lett. Egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint felét, így második fordulóra lesz szükség.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi horvátországi elnökválasztás úgynevezett exit poll adatai, vagyis a szavazópolgárok voksolás utáni válaszai alapján készített felmérés alapján Ivo Josipovic ellenzéki szociáldemokrata jelölt és Milan Bandic, Zágráb polgármestere jut be a második fordulóba, amelyre január 10-én kerül sor.

Az RTL és Nova televízió hétórás urnazárás után közzétett felmérése szerint a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje, Ivo Josipovic a szavazatok 32,7 százalékát szerezte meg, a függetlenként induló zágrábi polgármester, Milan Bandic pedig 14,1 százalékos eredményt ért el. A harmadik helyen a jelenleg hatalmon lévő konzervatív Horvát Demokrata Unió (HDZ) jelöltje, Andrija Hebrang végzett, a voksok 12,1 százalékával, a negyedik Nadan Vidosevic üzletember lett, aki a voksok 11,6 százalékát szerezte meg.

Az elnökválasztáson 12 jelölt szállt ringbe Stipe Mesic jelenlegi elnök posztjáért, ám várható volt, hogy közülük senki sem szerzi meg a 4,4 millió szavazásra jogosult horvát szavazatainak 50 százalékát, és második fordulót kell tartani januárban. A szavazóhelyiségek este hét órakor zártak, az első hivatalos eredményeket várhatóan éjfél körül hozzák nyilvánosságra.

A leköszönő államfő, Stjepan Mesic 2000 óta vezeti az országot, 2005-ben választották újra elnökké. A horvát alkotmány értelmében a köztársaság elnököt közvetlenül választják meg öt évre, és csak egyszer lehet újraválasztani.