Nem engedték a Berlinaléra az iráni rendezőt

Vágólapra másolva!
Nem kapott engedélyt Irán elhagyására Jafar Panahi rendező, aki így nem tudott elutazni a Berlinaléra. A filmfesztiválon díszvendég lett volna. Tavaly letartóztatták egy ellenzéki tüntetésen Teheránban, egyszer pedig elvették az útlevelét, így nem tudott Franciaországba utazni.
Vágólapra másolva!

Megtagadták a kiutazási engedélyt az iráni hatóságok Jafar Panahi rendezőtől, aki így nem tudott elutazni a Berlinaléra - közölték a filmfesztivál szervezői. Panahi, aki a szervezők szerint az iráni filmkészítés egyik legnagyobb alakja, a fesztivál díszvendége lett volna, és várták "Az iráni mozi: múlt és jelen. Elvárások Iránon belülről és kívülről" című kerekesztal-beszélgetésre.

A rendező 2000-ben A kör (Dayereh) című filmjéért megkapta az Arany Oroszlán díjat, 2006-ban pedig a Pályán kívül (Offside) című filmjéért Ezüst Medve díjjal jutalmazták.

"Megdöbbentőnek és sajnálatosnak tartjuk, hogy egy rendező, aki annyi nemzetközi filmes díjjal büszkélkedhet, nem léphetett ki az országából, hogy megjelenjen a hatvanadik Berlinalén, és beszélhessen művészetéről" - kommentálta a hírt a Berlinale igazgatója, Dieter Kosslick.

Rafi Pitts iráni rendező - aki megjelent a fesztiválon - az AFP hírügynökség szerint azt nyilatkozta: "Azt hiszem, itt kellene lennie... Nevetségesnek tartom, hogy vannak, akik azt hiszik, meggátolhatják az embereket a gondolataik kifejezésében."

Mahmúd Ahmadinezsad iráni elnök tavaly jóniusi, vitatott újraválasztása, és az azt követő zavargáshullám óta Iránban megszigorodott a közélet ellenőrzése. Az AFP szerint a hatóságok megjelenés előtt minden sajtóterméket és könyvet ellenőriznek, és a forgatókönyvírókat és filmkészítőket is a korábbinál jóval szigorúbb cenzúrának vetik alá.

Tavaly július 30-án Panahit és több családtagját letartóztatták egy teheráni temetőben, ahol egy ellenzéki tüntetésen vettek részt. Nem sokkal később szabadon engedték őket.

Az iráni médiának tavaly Panahi azt nyilatkozta, megakadályozták, hogy elhagyja az országot és Franciaországba utazzon, a hatóságok ugyanis a repülőtéren elvették az útlevelét.