Árulásnak tartják Mladic letartóztatását a mellette tüntető volt katonák

Vágólapra másolva!
A háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic mellett tüntetett mintegy kétezer volt katona a Szarajevóhoz közeli Paléban. A katonák Mladic nevét skandálva és hazafias dalokat énekelve vonultak végig a kisvároson, szerintük a volt tábornok hazafias hős, és elfogása Belgrád árulása.
Vágólapra másolva!

Mintegy kétezer, egykor a boszniai Szerb Köztársaság hadseregében szolgált katona tüntetett pénteken a Szarajevóhoz közeli Paléban Ratko Mladic, a hadsereg volt parancsnokának letartóztatása ellen, árulással vádolva Szerbiát.

"Csalódott és szomorú vagyok Szerbia viselkedése miatt. Ez Belgrád árulása! Egy hőst fogtak el, egy katonát, aki megvédte a szerb népet!" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Slobodan Batinic volt katona, aki az 1992-től 1995-ig tartó, etnikumok közötti háborúban is szolgált.

A tüntetők Mladic nevét skandálva és hazafias dalokat énekelve vonultak végig a kelet-boszniai kisvároson, amely a háború alatt a boszniai szerbek politikai és katonai vezetőinek a bázisa volt. Néhány tiltakozó a boszniai Szerb Köztársaság zászlóját lengette, mások a tábornok arcképével díszített pólóban vonultak fel.

"Ő volt a parancsnokom, az egész szerb nép, minden igaz hazafi büszke lehet rá. Kevés olyan tábornok volt a történelemben, mint Mladic. Ő szerezte meg nekünk a köztársaságot. Ha ő nem lett volna, a köztársaság sem létezne" - fejtegette egy másik volt katona.

Délelőtt egy szerb férfi azt nyilatkozta, reméli, hogy "a nyugati világ nem hibáztatja az egész szerb közösséget Mladic tetteiért". (Az erről készült videót itt nézheti meg.)

A háborús bűntettekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot csütörtökön tartóztatták le a vajdasági Lazarovóban. A "balkáni mészárosként" is emlegetett 69 éves férfi az utolsó ember, aki még szabadlábon volt a boszniai háború során elkövetett mészárlások négy főbb vádlottja közül.