Brevik néven nyitottak ruhaüzletet Németországban

Vágólapra másolva!
A Thor Steinar ruházati márka azt mondta: nem a 77 ember haláláért felelős norvég tömeggyilkos ihlette a névadást, márkaboltjaikat egy-egy norvégiai településről nevezik el. Ezért adták újonnan nyílt üzletüknek az Oslótól délre fekvő település, Brevik nevét.
Vágólapra másolva!

A neonáci körökben népszerű Thor Steinar ruházati márka a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkosra, Anders Behring Breivikre emlékeztetve reklámozza magát, a cég a Brevik nevet adta a kelet-németországi Chemnitzben megnyitott új márkaboltjának - írta kedden a Welt Online.

A Szászország tartománybeli város lakossága és a helyi politikusok körében felháborodást váltott ki a névválasztás. Leginkább az bántja őket, hogy a nemrégiben lelepleződött terrorista sejt - az ugyancsak szászországi Zwickauban alakult Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) - után szülőföldjük ismét egy neonáci vonatkozású ügy miatt kerül a médiaérdeklődés középpontjába. A Thor Steinar csupán annyit közölt, hogy valamennyi márkaboltot egy-egy norvégiai településről nevezik el, és így jártak el Chemnitzben is. Brevik 2700 lakosú település, Oslótól délre fekszik.

A chemnitzi önkormányzat minden követ megmozgat, hogy bezárjon a márkabolt - közölték a városházán. Az üzlethelyiség tulajdonosa azt mondta, amikor megkötötték a szerződést a bérlő vállalkozással, nem tudta, hogy az valójában a hírhedt neonáci divatmárka képviselője, és a hideg futkosott a hátán, amikor először meglátta a berendezett üzletet - áll a Die Welt című lap online kiadásában megjelent beszámolóban.

Breivik tavaly nyáron összesen 77 embert gyilkolt meg Oslóban, illetve Utoya szigetén, a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában. A norvég tömeggyilkosságról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.