Lehet magyarul ügyet intézni Beregszászon

A Beregszászi járásban regionális státust kapott a magyar nyelv, így a magyar is használható az ügyintézésnél.

Részlegesen regionális státust kapott a magyar nyelv a Beregszászi járásban: a járási tanács (közgyűlés) képviselőinek túlnyomó többsége kedden megszavazta az ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazását.

A döntés értelmében a tanács határozatait mind a testület internetes honlapján, mind az újságjában két nyelven, ukránul és magyarul teszik közzé. A magyar nyelvet is használják majd az önkormányzati ügyintézésben, konferenciákon, gyűléseken, és magyarul is közzéteszik a hivatalos közleményeket.

A Beregszászi járásban az ukrán mellett magyarul készülnek majd a hivatalos nyomtatványok, űrlapok, pecsétek, feliratok. A 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint a Beregszászi járás 54 ezer főt kitevő lakosságának 76 százaléka magyar nemzetiségű. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere történelminek nevezte a döntést, amelyet a jelen lévő 52 képviselő közül 45 szavazott meg.