Kiszabadították a kenyai túszok többségét

Vágólapra másolva!
A kenyai biztonsági erők visszafoglalták a nairobi pláza nagy részét. A mentés folyamatosan zajlik, a szomáliai fegyveresek között három amerikai is harcol.
Vágólapra másolva!

Kiszabadították a nairobi bevásárlóközpontban fogva tartott túszok túlnyomó többségét, és az épület nagy részét a felügyeletük alatt tartják - közölte a kenyai hadseregre hivatkozva. A BBC szerint a végső ütközet zajlik az al-Sabab terroristái ellen.

A rendőrség vasárnap esete hatolt be abba a nairobi bevásárlóközpontba, ahol szomáliai terroristák elbarikádozták magukat túszaikkal együtt. A plázában tartott támadásban legalább 68-an meghaltak, 175-en pedig megsérültek.

A szomáliai fegyveresekkel három amerikai is harcol, Minnesotából és Kansas Cityből.

A mentés folyamatosan zajlik, a fegyveresek egy helyen gyűltek össze. A halottak között van a kenyai elnök, Uhuru Kenyatta unokaöccse, és annak menyasszonya.

A támadásban eddig három brit halt meg, de valószínűleg emelkedni fog a számuk. Francia, ghánai, kínai, kanadai áldozatok is vannak, és egy ausztrál-brit is meghalt.

Az AFP hírügynökség szerint délután izraeli kommandósok hatoltak be a plázába, hogy kiszabadítsák a túszokat