Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az irodalmi Nobel-díjat 1991-ben vehette át életművéért, "briliáns" elbeszéléseiért, amelyeknek központi témája a faji kérdés a dél-afrikai társadalomban. A haláláról kiadott közlemény hangsúlyozza: az írónő mélyen a szívén viselte Dél-Afrika, az ország kultúrája és népe sorsát, és a nem lankadó küzdelmet azért, hogy élni tudjon az újonnan kivívott demokráciával.
Megemlítették azt is, hogy a Nobel-díj mellett nagy büszkeséggel töltötte el az is, hogy egy 1986-os tanúvallomásával segített megmenteni az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) 22, hazaárulással vádolt tagjának életét.
Nadine Gordimer egy dél-afrikai bányászvárosban, Springsben született. Katolikus iskolába járt, de haladó szellemű anyja, aki a feketék gyerekei számára akart bölcsődét létesíteni, többnyire inkább otthon tartotta és maga tanította a lányát. Nadine sokat olvasott, kilencéves korától már maga is írt rövid történeteket. Első műve, egy gyermekeknek szóló novella 1937-ben jelent meg a johannesburgi Forum folyóiratban. A középiskola elvégzése után beiratkozott a Witwatersrandi Egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be.
1948-ban Johannesburgba költözött. A helyi folyóiratokban publikálta írásait, amelyekből 1949-ben Face to Face (Szemtől szemben) címmel megjelent első novelláskötete. 1951-től a rangos amerikai New Yorker magazin is közölte elbeszéléseit, neve ekkortól lett szélesebb körben ismert. 1953-ban jelent meg első, önéletrajzi ihletésű regénye Lying Days (Hazug napok) címmel, amely már magán viselte későbbi műveinek legfőbb jellemzőit: az égető társadalmi kérdések iránti fogékonyságot, a lélektani érzékenységet, a tömör, világos, látszólag szenvtelen stílust. Szinte minden művében, regényeiben, novelláiban és esszéiben is azt vizsgálta, milyen rombolóan hat a faji megkülönböztetés, az apartheidrendszer a dél-afrikaiak életére, feltárta a személyes elszigeteltség és a társadalmi igazságosság vágya közötti feszültséget, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az apartheid eltörlése sem old meg automatikusan minden problémát.
A hatvanas évek elejétől aktívan bekapcsolódott az apartheidellenes mozgalomba: tagja lett az illegalitásba kényszerült Afrikai Nemzeti Kongresszusnak, egy időben bújtatta annak vezetőit is, külföldi útjai során előadásokat is tartott az apartheidről és az emberi jogok helyzetéről, felemelte szavát a szólás- és sajtószabadságért. Tevékenységét a hatalom nem nézte jó szemmel, több műve, így például a magyarul is megjelent July népe és a Kései polgárvilág című regénye is tiltólistára került hazájában. Noha a hatvanas, hetvenes években több amerikai egyetemen is tartott előadásokat, soha nem gondolt arra, hogy végleg elhagyja Dél-Afrikát.
Az apartheidrendszer megszűnése óta az AIDS elleni küzdelem egyik aktivistája volt, az ő javaslatára született meg a magyarul Mesélő címmel megjelent novelláskötet, amelybe neves kortárs írók (Gabriel García Márquez, John Updike, Susan Sontag, Arthur Miller, Salman Rushdie, José Saramago) honoráriumukról lemondva, mesemondói tevékenységük legjavából válogattak írásokat. A kötet bevételét a kiadók a betegség ellen harcoló egyik alapítványnak juttatták el.
Az írónő több rangos kitüntetés birtokosa volt: 1974-ben Az őrző című regényéért megkapta a Booker-díjat, 1991-ben (első dél-afrikaiként) irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki életművéért, 2007-ben pedig megkapta a francia Becsületrendet. Számos egyetem választotta díszdoktorává, tagja volt az angol Királyi Irodalmi Társaságnak, az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiának, a francia Művészeti és Irodalmi Rendnek. A Nemzetközi PEN Club alelnöke volt, és egyik alapítója a Dél-afrikai Írószövetségnek.
