Zavaros nagyalbán álmok

Október 14-én történt, hogy a belgrádi Partizan stadionban, a Szerbia–Albánia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn egy Nagy-Albánia-zászlót hordozó drónt irányítottak a gyep fölé, felkorbácsolva ezzel az indulatokat a nézőtéren és a játékosok között. A két ország miniszterelnöke pont azon a héten találkozott volna, de a történtek miatt erre végül csak hétfőn került sor. De mi az, hogy Nagy-Albánia? Mennyire jogos az ettől való félelem és mit gondolnak erről maguk az albánok?

Történelmi és kínos nap volt a hétfői Belgrádban. Történelmi, mert albán kormányfő 67 éve nem járt a szerb fővárosban, és kínos, mert a felek alig leplezve adták egymás tudtára: súlyos ellentétek feszülnek a két ország között.

Edi Rama és Aleksandar Vucic ellép a szerb díszőrség előtt Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ott kezdődött, hogy Edi Rama, eltérve az előzetes tematikától, előhozta Koszovó ügyét, és nem habozott független országnak nevezni az egykori szerb tartományt. Egyúttal azt javasolta szerb kollégájának, hogy „fogadja el a realitásokat”. Válaszában Aleksandar Vucic sem finomkodott: többször is provokációnak nevezte Rama mondatait, idézte a szerb alkotmány vonatkozó passzusát (Koszovó Szerbia része), és közölte: nem érti, hogy az albán miniszterelnöknek mi köze van a területhez. Pont ennek jártunk utána, egy októberi incidens kapcsán.

Leleményes provokálás

Az biztos, hogy az október 14-i Szerbia–Albánia focimeccsen új dimenziót kapott a nacionalista provokáció. Az anyázásoknál sokkal kifinomultabb módszert alkalmaztak „valakik”, a furcsa kísérlet pedig eredményes volt: a Nagy-Albánia-zászló robothelikopteres célba juttatását világszerte felkapta a média, a két ország miniszterelnökének találkozóját későbbre halasztották, az UEFA pedig tíz nappal később – mindkét fél elégedetlenségére – úgy döntött, hogy a meccset 3-0-s végeredménnyel a házigazdáknak ítéli, ugyanakkor három pontot le is von tőlük.

Az a bizonyos zászló Forrás: AFP

Csak Macedónia félhet igazán

A gyep fölé beküldött zászlón szereplő Nagy-Albánia az „anyaországon” és Koszovón kívül Montenegró déli részét, északnyugati görög területeket, Macedónia komplett nyugati felét, illetve a Koszovó környéki szerb körzeteket – Raska, Toplica, Jablanica és Pcinja – foglalná magába. Ez azonban a jelenlegi politikai viszonyok között nagyjából a „Magyarország határait három tenger mosta” kategória. Az ugyan igaz, hogy a felsorolt régiókban léteznek albán diaszpórák – ahogy az is, hogy az 1913-as függetlenség előtt voltak olyan mozgalmi időszakok (például az 1878-ban megalakított Prizreni Liga) – amikor az „ország” határai messzebbre nyúltak –, a tömbben élő albánság azonban ma jóval szűkebb területre korlátozódik: térképünkön is jól látszik, hogy Albánián és Koszovón kívül igazán jelentősen csak Macedónia északi és nyugati részére.

Forrás: Origo

Bárki révedhetne a múltba

Éppen ezt, vagyis az „etnikai Albánia” és a Nagy-Albánia közötti különbséget hangsúlyozza a Tiranai Európai Egyetem professzora. Ferit Duka az Origónak elmondta: szerinte a nacionalista hangok ma inkább az előbbire gondolnak, pont azért, mert a másiknak semmilyen realitása nincs. „Nagy-Albánia egy álom, ha valahol egyesülhet az albán nemzet, akkor az kizárólag az Európai Unió” – vélekedett.

Elszánt nemzetteremtők a tiranani Nemzeti Történeti Múzeum homlokzatán Fotó: Vörös Szabolcs

„Ha visszanéznek a történelmükre, az összes balkáni nemzet tudna olyan időszakokat találni, ami alapján beszélhetne Nagy-Szerbiáról, Nagy-Bulgáriáról vagy éppen Nagy-Albániáról. Ugyanakkor

a közelmúlt megmutatta, hogy nem szerencsés, ha a múlt egy kiragadott szeletét igazolásul használva próbálnak meg modern államot építeni"

– ezt már Selatin Kllokoqi, a pristinai D4D agytröszt munkatársa mondta el érdeklődésünkre. Arra a felvetésre, hogy a Nagy-Albániáról folyó közbeszéd éle változott-e az egykori szerb tartomány függetlenné válásával, a kutató nemmel válaszolt; szerinte ma Albániában és Koszovóban is inkább a belügyek, illetve a két ország Európai Unión belüli integrációja van terítéken.

De mikor?

Az persze egyelőre balladai homályba vész, hogy az uniós tagság, pláne Koszovó esetében, mikor válhat valósággá. Albánia ugyan idén júniusban megkapta Brüsszeltől a tagjelölti státust, a tagsági tárgyalások megkezdése azonban még várat magára.

Az EU-tagságra várva Koszovóban Amerika a nagy kedvenc Fotó: Vörös Szabolcs

További aggodalomra adhat okot, hogy a nemrég felállt Európai Bizottságban – ellentétben a Barroso-féle testülettel, ahol Stefan Füle cseh politikus felelt ezért – nem lesz külön bővítési biztos; a terület a román Corina Cretu regionális politikai portfóliójához állhat majd a legközelebb.

Sokan vannak, de még nem elegen

Ha a brüsszeli döntéshozás nem is, egy dolog mindenképpen az albánok malmára hajtja a vizet: a demográfia. Ismert tény ugyanis, hogy

az albán népszaporulat – pláne a szomszédokkal összehasonlítva – magas.

A CIA legfrissebb becslése szerint a 3 milliós Albániában a lakosság 38,5 százaléka 24 év alatti, és 31,6 év az átlagéletkor. Még „fiatalabb” Koszovó: mindössze 27,8 év az átlagéletkor, az 1,8 milliós lakosság több mint 44 százaléka 24 év alatti. Ez utóbbi a 2,1 millió lakosú Macedónia esetében ellenben alig 32 százalék. A nyers számok közötti különbség még látványosabb, ha korfára „rajzoljuk”.

Albánia, Koszovó és Macedónia korfája Forrás: CIA

Fontos a demográfia, de nem döntő szempont az államépítésben. Az albánok megértették, hogy az EU-n belüli integráció – a ma ismert határokkal – a legjobb megoldás nekik és a régiónak. Ezért sincs esélye a Nagy-Albánia elképzelésnek” – kommentálta Selatin Kllokoqi.

Nem píszí a téma

Látható tehát, hogy bár az albán népesség rohamtempóban növekszik, a szerb rémálom, Nagy-Albánia továbbra sem reális fenyegetés. „Néhány nacionalista számára álomként tűnik fel, de nincs széles társadalmi támogatottsága: a nagyobb pártok számára nem tartozik a polkorrekt kategóriába, a programját erre alapozó Piros és Fekete Szövetség (Aleanca Kuq e Zi) pedig mindössze 0,3 százalékot ért el a legutóbbi választáson” – válaszolt kérdésünkre Gjergj Erebara, a BIRN Albania oknyomozó portál újságírója. Kollégánk emlékeztetett: az egykori államfő és miniszterelnök Sali Berisha próbálta meg Nagy-Albánia köré építeni a programját 1996-ban és 2013-ban, amikor csökkent a támogatottsága, de ez neki sem hozott sikert.

Nacionalista tüntetés Tiranában Forrás: AFP/Gent Shkullaku

Azt ugyanakkor elismerte, hogy a nemzeti büszkeség egy létező igény azok számára, akik ki akarják fejezni a hazaszeretetüket – akár a „nagyobb nemzet” emlegetésével –, de ez politikailag nem kifizetődő, még úgy sem, hogy az ország mostani, a nagyhatalmak által 1913-ban meghúzott határait az albánok jogtalannak gondolják.