Összeütközött két metró Szöulban

Egymásba rohant két metrókocsi Szöulban
Szöul, 2014. május 2. Megrongálódott szerelvények a szöuli metró 2-es vonalának Szangvangszimni állomásán, ahol egy érkező szerelvény belefutott egy álló szerelvénybe 2014. május 2-án. A balesetben mintegy 170 ember megsérült. (MTI/AP/Yonhap, Park Tong Dzsu)
Vágólapra másolva!
Egy szerelvény hátulról belerohant a másikba, 170-en megsérültek. A baleset alig több mint két héttel a kompkatasztrófa után történt.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai főváros 2-es metróvonalán ráfutásos baleset történt. Helyszíni hírforrások 170 sérültről számoltak be, a szerencsétlenségnek nincsenek halálos áldozatai. Több sérültet kórházba szállítottak.

Egy szerelvény a vonal műszaki hibája miatt megállt két állomás között a nyílt pályán, a következő metró pedig a biztosítóberendezés hibája miatt hátulról belerohant. Többen akkor sérültek meg, amikor a tiltás ellenére kiugráltak az alagútban álló kocsikból.

A baleset alig két és fél héttel azután történt, hogy Dél-Koreát súlyos hajószerencsétlenség rázta meg. Összesen 476-an (többségében diákok) utaztak a kompon, a mentőegységek 300 körülire teszik az áldozatok számát.

Az összetört szerelvények Forrás: MTI/Yonhap/Park Tong Dzsu