Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy németet Ruandában

Vágólapra másolva!
Az Ebolára jellemzőhöz hasonló tüneteket mutató férfit vasárnap délután helyezték karanténba a vizsgálati eredmények értékeléséig Kigali egyik kórházában.
Vágólapra másolva!

A páciens magas láz és hányinger – a betegség jellemző kezdeti tünetei – miatt került kórházba, a vizsgálatok eredménye 48 órán belül várható. Az egészségügyi miniszter Twitter-bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy egy német diákról van szó, aki Ruandába érkezése előtt több napot töltött Libériában.

Ez lenne az első regisztrált megbetegedés a közép-afrikai országban – közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség.

Az Ebola-járványban már csaknem ezer ember halt meg Nyugat-Afrikában (elsősorban Guineában, Libériában, Nigériában és Sierra Leonéban), és egyelőre nem tudják feltartóztatni a terjedését.