Így építi le Amerika a hadseregét

katonanők, amerikai katonanő járőrözik az afgán hadsereg hatonájával Sanginban
Vágólapra másolva!
2017 végéig 40 ezer fővel csökken az amerikai hadsereg létszáma, a második világháború óta soha nem volt ennyire kevés katonája Amerikának. A hadsereg tisztjei szerint ez a létszám a minimum, ha további csökkentések lesznek, az már nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Márpedig Washington védelmi költségvetése egy szabály miatt automatikusan csökken.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadsereg nyilvánosságra hozta a tavaly óta tervezett újabb létszámleépítésének részleteit: a következő két évben 40 ezer katonát szerelnek le a szárazföldi erők, s ezzel a második világháború óta a legalacsonyabb szintre csökken majd az ott szolgálók száma.

450 ezer katona marad

A hivatalos bejelentés szerint a létszámcsökkentés a hadsereg mindegyik bel- és külföldi támaszpontját érinteni fogja. A legsúlyosabb leépítésekre mindazonáltal az Egyesült Államok területén belül kerül majd sor, csak Georgia, Washington, Texas, Alaszka és Hawaii államokban 13 ezer katonát szerelnek majd le. A 40 ezer katonán túl a hadsereg további 17 ezer civil dolgozóját is elbocsátják majd.

A lépések értelmében a most 490 ezer katonát számláló amerikai szárazföldi haderő létszáma 450 ezerre csökkenne a 2017-es költségvetési év végéig.

Az intézkedésre a védelmi költségvetés csökkenése miatt van szükség.

További csökkentés jöhet

A Pentagon tájékoztatása szerint a második világháború óta soha nem volt olyan alacsony a létszám, mint a leépítések után lesz. A 2001-es terrortámadások előtt 490 ezer katona szolgált a szárazföldi erőknél, majd 2012-re - az iraki és az afganisztáni háború miatt - 570 ezerre nőtt a létszám, azóta viszont folyamatosan csökken. Az amerikai média által megszólaltatott tisztek szerint a hadsereg a 450 ezres létszámmal még képes garantálni az Egyesült Államok biztonságát, ám

ha további leépítésre kerülne sor, az már veszélybe sodorhatná az ország védelmét.

A bejelentésben márpedig az is szerepel, hogy ha a kongresszus nem akadályozza meg a védelmi költségvetésre vonatkozóan előírt automatikus korlátozások életbe lépését, akkor az évtized végéig további 30 ezerrel kell csökkenteni a katonák számát. (Az automatikus hadibüdzsé-korlátozást egy, 2011-ben, az adósságplafon megemelésével kapcsolatos akkori politikai csatározások során meghozott, az amerikai költségvetés kiegyensúlyozását célzó törvény írja elő.)

A minimumra csökken az amerikai hadsereg létszáma Forrás: AFP/Adek Berry

Költségvetési csatározások

Korábban a Pentagon számos alkalommal bírálta a kongresszust, arra hivatkozva, hogy a törvényhozásban folyó költségvetési csatározások hátráltatják a fegyveres erők munkáját és veszélyeztetik az Egyesült Államok biztonságát.