Vágólapra másolva!
Február 22-éig a Fővárosi Törvényszék átadta a szlovákiai büntetőbíróságnak Jozef Rohácot, akinek összevont büntetőpere az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében 2014.ben kezdődött. Előbbiben működött közre Jozef Hamala, akinek holttestét most találták meg Csehországban.
Vágólapra másolva!

A bíróság közleményében azt írta, hogy Rohác átadása csupán ideiglenes: őt legkésőbb február 22-ig vissza kell adni a magyar hatóságnak, hiszen a vádlottal szemben Magyarországon folyamatban lévő büntetőeljárásban legközelebb február végén tart tárgyalást a magyar bíróság. Jozef Rohác

összevont büntetőpere az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében

2014 novemberében kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyész ismerteti a vádat, Ladislav T. és Jozef Rohác gyanúsítottak előtt a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken 2013-ban. Rohácot később az Aranykéz utcai robbantással is meggyanúsították. Fotó: Mudra László - Origo

A vallomása miatt kellett meghalnia

A bíróság korábban azért döntött a két ügy egyesítéséről, mert mindkettőnek Jozef Rohác a vádlottja. A szlovák férfit azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban egy ismeretlen megbízásából lelőtte Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Portik Tamás megbízásából pedig a budapesti

Aranykéz utcában felrobbantotta Boros Józsefet,

mert terhelő vallomást tett megbízójára egy másik bűnügyben.

Magyar rendőrök segítettek

Az Aranykéz utcai robbantásban működött közre Jozef Hamala, akinek a holttestét – magyar rendőröknek köszönhetően - most találták meg Csehországban, írja a Népszabadság. Hamala a szlovák alvilág egyik hírhedt tagja volt, több súlyos magyarországi bűncselekménnyel gyanúsították. Hamala volt az, aki hamis iratokkal megvásárolta

a később négy és fél kilogramm robbanóanyaggal megrakott,

majd az Aranykéz utcában felrobbantott kis Polskit.