Újabb migránst gázoltak halálra Calais-ban

Calais dzsungel
Calais, a "dzsungel"
Vágólapra másolva!
Újabb baleset történt Calais-ban: egy újabb, a Nagy-Britanniába tartó kamionokra felkapaszkodni akaró, a forgalmat veszélyeztető migránst gázolt halálra egy autós. Eközben a franciák több száz kiskorú menekült befogadását várja Londontól.
Vágólapra másolva!

Belehalt sérüléseibe egy eritreai migráns, akit feleségével együtt egy brit autós elgázolt egy autópályán az észak-franciaországi Calais közelében, ahol a spontán módon kialakult, de eddig megtűrt táborban mintegy 10 ezren várakoznak arra, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.

Az év eleje óta ez volt a 14. halálos migránsbaleset a tábort környező utakon.

Az elhunyt migráns 30 év körüli felesége könnyebb sérüléseket szenvedett, őt kórházban ápolják. A baleset az autópályán történt, ahol migránsok egy csoportja útakadályt állított a forgalom lassítására, majd a Nagy-Britannia felé tartó kamionokban próbáltak meg elbújni.

Calais, a "dzsungel" Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Rodrigo Avellaneda

A gázoló brit autóst a helyszínen bántalmazni kezdték migránsok, ezért továbbhajtott, majd önként jelentkezett a határőrségen.

A francia kormány ígéretet tett arra, hogy az év vége előtt felszámolja a migránstábort.

Azoknak, akik feladják az átjutási tervüket, és menedékkérelmet nyújtanak be Franciaországban, a kormányzat átmeneti szállást nyújt 3-4 hónapra, a többieket kiutasítja.

A kiürítéssel párhuzamosan egyébként megkezdődött egy fal építése a calais-i kikötő körüli kerítés meghosszabbításaként.

Eközben Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter felszólította a brit kormányt, hogy teljesítse a calais-i migránstáborban élő, több száz, kísérő nélküli kiskorú iránti "morális kötelességét", akinek él családtagja Nagy-Britanniában, azaz fogadja be őket.