A potsdami ügyészség szerdai tájékoztatása szerint a nyomozás során nem igazolódott be az állam elleni súlyos bűncselekmény gyanúja, és az sem, hogy a menedékkérő kapcsolatban áll valamely iszlamista terrorszervezettel.
A nyomozást ugyan folytatják, és vizsgálják, hogy a 17 éves szíriai migráns készülhetett-e öngyilkos merényletre, de szabadlábra helyezik, mert eddig nem találtak biztonsági kockázatra utaló jeleket.
A szíriai fiú egy online azonnali üzenetküldő alkalmazással az édesanyjának eljuttatott szöveg miatt került a hatóságok látókörébe. A Libanonban élő asszony értesített Berlinben és Hessen tartományban élő rokonokat, akik végül riasztották a rendőrséget.
A rokonságtól olyan információ is eljutott a hatóságokhoz, hogy a fiú öngyilkos merényletet akar elkövetni Berlinben.
A hatóságok arra gyanakodtak, hogy ezért búcsúzott el anyjától az üzenetben, és ezért írta, hogy csatlakozik a dzsihádhoz, a muszlim hit védelmében indított háborúhoz.
A Brandenburg tartományi rendőrség így nagyszabású akciót indított a felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérőket ellátó egyik tartományi befogadóközpontban, Gerswalde településen elhelyezett fiatal elfogására.
A terrorelhárító egységek bevetésével végrehajtott műveletben 130-an vettek részt, az ügy feltárására alakított nyomozócsoportba pedig 70 rendőrt irányítottak át.
Azonban sajtóértesülések szerint a nyomozásba bevont szakértők kimutatták, hogy a szövegnek több jelentése van, és nem tartalmaz egyértelmű utalást tervezett terrorcselekményre.
Nem találtak semmi gyanúsat a fiatalember mobiltelefonján és táblagépén sem, és kihallgatása, valamint lakótársai kihallgatása révén sem tártak fel veszélyre utaló információkat.
Németországban felülvizsgálják a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, a BAMF több tízezer menedékjogi döntését a magát szíriai menekültnek álcázó terrorgyanús német katonatiszt ügyében indult vizsgálaton kimutatott hiányosságok miatt - jelentette be Thomas de Maiziere belügyminiszter szerdán Berlinben.
A miniszter a német sajtóban Franco A. néven szereplő főhadnagy esetéről a szövetségi parlament, a Bundestag belügyi bizottságában tartott meghallgatás után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a
katonatiszt ügye különálló, egyedi eset.
Azonban feltártak másfajta, például dokumentációs hiányosságokat, ezért
most előre hozzák a BAMF-nál tervezett általános felülvizsgálatot, amelynek során 80-100 ezer menedékjogi ügyet tekintenek át - mondta Thomas de Maiziere.
A 2015-ben és 2016-ban érkezett menedékkérőkre, e körön belül pedig a tíz legfontosabb származási országra és a 18 és 40 év közötti férfi kérelmezők ügyeire összpontosítanak.
Franco A. esetével kapcsolatban szúrópróbaszerűen átvizsgálták egyaránt ezer olyan afgán és szíriai menekült ügyét is, akiknek pozitívan bírálták el a menedékkérelmét.
A Die Welt című lap szerdai beszámolója szerint az afgánok esetében az ügyek 45 százalékában, a szíriaiak esetében az ügyek 20 százalékában tártak fel eljárási hiányosságokat.
Franco A. kettős életet élt: miközben hivatalosan egy német-francia közös alakulat tagja volt és a franciaországi Illkirchben állomásozott, 2015 decemberében szíriai álnéven regisztráltatta magát menedékkérőként, és 2016 decemberében úgynevezett oltalmazotti státust kapott.