Kvótát vezetnének be, hogy ne csak fehér férfiak zeneműveit játsszák
![Bartók Béla és Pásztory Ditta](https://cdn.origo.hu/2023/12/zUGa-lieW7Y_TD896wngOe41nu_w04yyI0BcmzUZ0oc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxNTcwZGMyMjljZTQ4NzFhMzhhOWZlMDUxYjQzMjEz.webp)
Politikai korrektség ide vagy oda, objektív tény, hogy kevés a korszakos, nem fehér férfi zeneszerző. Igaz, mondjuk Clara Schumann gyönyörű dalokat írt, de nem biztos, hogy a Harvard vagy a Berklee zenei funkcionáriusainak kellene diktálni, hogy egy tőlük független zenekar milyen zeneműveket mutasson be. Vagy a követelést megfogalmazó hegedűsnek, Shaw Pong Liunak. Normális esetben a tiltakozók két dolgot tehetnének: vagy nem támogatják a zenekart adományokkal (már amennyiben egyáltalán támogatják, mert ez nem egyértelmű), vagy nem hallgatják meg a koncerteket. A nyílt levél viszont nevetségesnek tűnik, kérdés persze, hogy lesz-e hatása. Nem lehet kizárni, hogy igen.
A Bostoni Szimfonikusok egyelőre nem válaszolt, legalábbis mostanáig nem ijedt meg. Ami biztos: ez az a zenekar, amelyik a második világháború idején megrendelte Bartók Bélától a huszadik század egyik legcsodálatosabb zeneművét, a Concertót. De a világhírű zenekar az elmúlt közel másfél évszázadban olyan zeneszerzőktől is kért darabot, mint Sztravinszkij, Prokofjev, Hindemith vagy éppen Ravel. Azaz, így gondolkodtak a művészet szabadságáról.
A Bostoni Szimfonikusokat - mások mellett - Serge Koussevitzky, Seiji Ozawa és James Levine vezette, néhány éve pedig a litván zseni, a még mindig csak 39 éves Andris Nelsons irányítja.
Eddig valamennyien szabadon dolgozhattak. Kvóták nélkül.