A kurdokat veszi célba a török hadsereg Szíriában

Karkamis, 2016. augusztus 24. A török hadsereg és a Szabad Szíriai Hadsereg felkelőszervezet páncélozott harci járművei a török-szír határ mentén fekvő Karkamisban 2016. augusztus 24-én. Sajtóértesülések szerint a török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén. (MTI/EPA/Sedat Suna)
Vágólapra másolva!
A korábban az Iszlám Állam terrorszervezet uralta észak-szíriai Báb város felszabadítása után a török hadművelet következő állomása a szíriai kurd Népvédelmi Egységek nevű milícia ellenőrzése alatt álló Manbídzs lesz - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren, pakisztáni hivatalos útja előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Erdogan hangsúlyozta, hogy az a térség az araboké és nem a kurdoké. Kizárta az együttműködés lehetőségét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, Washington támogatását élvező ellenzéki szervezettel, amelynek nagy részét az YPG milicistái képezik.

A kurd fegyvereseknek vissza kell vonulniuk az Eufrátesz folyó keleti partjára,

amit többszöri kérés ellenére még mindig nem tettek meg - hangoztatta.

A török hadsereg páncélozott harci járművei a török-szír határ mentén Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Hozzátette, hogy az Iszlám Állam szíriai fellegvárát, Rakkát is megtisztítják majd és visszaadják jogos "tulajdonosainak".

Mindezzel együtt leszögezte, hogy Törökországnak nem áll szándékában Szíriában állandó katonai jelenlétet biztosítani.

Nincs megállapodás az amerikaiakkal

Erdogan arról is beszámolt, hogy Törökország nem tudott megállapodni az Egyesült Államokkal az Ankara által Szíriában kialakítani kívánt biztonsági és repüléstilalmi övezet kérdésében.

A török haderő tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított Észak-Szíriában az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereggel (SZSZH) karöltve, hogy térnyerésüket megakadályozva megtisztítson egy ötezer négyzetkilométeres - határ menti - területet az általa terroristának tekintett csoportoktól, az Iszlám Állam mellett a Népvédelmi Egységektől. Az ankarai vezetés attól tart, hogy a kurdok megerősödése a határ szíriai oldalán a törökországi kurd autonómiatörekvéseket is felélénkíti. A török hadsereg és az SZSZH együtt jelenleg körülbelül 2200 négyzetkilométernyi területet ellenőriz a régióban.