Dél-Korea szerint Észak-Korea beleegyezett a március végén tartandó magas szintű tárgyalásokba

2018.03.24. 07:45

Dél-Korea szerint Észak-Korea szombatra virradóra belegyezett abba, hogy március 29-én tartsanak magas szintű tárgyalásokat a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, ahol előkészítenék az áprilisban esedékes csúcstalálkozót.

A szöuli egyesítési minisztérium közlése szerint a kommunista rezsim szombat kora reggeli üzenetében jelezte hajlandóságát egy találkozóra dél-koreai tisztségviselőkkel.

Dél-Korea az erre vonatkozó javaslatot még szerdán vetette fel Észak-Koreának, ami azután hangzott el, hogy Mun Dzse In dél-koreai államfő elnökletével hivatalában megtartotta második ülését a csúcstalálkozó előkészítésével foglalkozó, a múlt héten alakult bizottság.

A háromfős dél-koreai küldöttséget Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter fogja vezetni a panmindzsoni magas szintű tárgyalásokon.

A szöuli elnöki hivatal március elején jelentette be, hogy Mun és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető április végén találkozik Panmindzsonban.

A koreai háború 1953-ban nem békekötéssel ért véget, hanem csupán tűzszüneti egyezménnyel, így a két Korea jogilag azóta is háborúban áll egymással. A két Korea harmadik alkalommal tartana csúcstalálkozót: 2000-ben és 2007-ben Kim Dzsong Il - Kim Dzsong Un apja - tárgyalt dél-koreai elnökökkel.

Az észak-koreai vezetővel Donald Trump amerikai elnök is tárgyalni készül, találkozójukra várhatóan május végéig sor kerül.