Legalább 25 ember meghalt, tűz a kairói vasútállomáson

Egyiptom, Kairó, vonat, vasút, tűz
Kairó, 2019. február 27. Kiégett mozdony a kairói Ramszesz főpályaudvaron 2019. február 27-én. A tűzben legkevesebb tíz ember életét vesztette és húsznál többen megsérültek. Szemtanúk szerint hatalmas robbanás hallatszott, amikor egy vonat nekihajtott a vágány végén lévő ütközőbaknak. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Rengeteg a sebesült, és sok a halott, miután kigyulladt egy vonat a kairói főpályaudvaron. A katasztrófa után lemondott az egyiptomi közlekedésügyi miniszter. 
Vágólapra másolva!

Frissítés: az ABC News legújabb tudja, a vonatszerencsétlenségnek

25 halálos áldozata, és 47 sebesültje van.

A Reuters úgy tudja, Hisham Arafat közlekedésügyi miniszter a tömegszrencsétlenség után lemondott.

Sok a súlyos sérült, lehetnek még halálos áldozatok

Korábban arról írtunk, hogy minimum 10 áldozat van, ezt erősítette meg a Sky News is. Mohammed Said, az egyik kairói kórház igazgatója azt mondta, a

halálos áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik majd,

olyan sok a súlyos sérült.

A tüzet egy tartályvonat robbanása okozhatta. Egy szemtanú beszámolója szerint

hatalmas robbanás hallatszott, amikor egy vonat nekihajtott a vágány végén lévő ütközőbaknak.

A szemtanú elszenesedett holttesteket látott mindenhol. Mint elmondta, a peronon állt, és saját szemével látta, hogy egy szerelvény nagy sebességgel belefutott az ütközőbakba. Az emberek menekülni kezdtek, és sokan amiatt haltak meg, hogy felrobbant a mozdony üzemanyagtartálya.

- mondta Ibrahim Husszein, a szemtanúk egyike. Egy másik tanú pedig a robbanást követően az utasokkal történtekről számolt be: "A tűz elborította őket, de így is tovább futottak, míg a baleset helyszínétől néhány méterre összeestek".

A Reuters azt írja, a közösségi médiát elárasztották a lángoló épületről készült fotók, egyes felvételek felkavaróak.

A kairói pályaudvar Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ahmed Abd Elfatah

Mohammed Szaid, a kairói vasúti kórház igazgatója azt mondta, várhatóan növekedni fog a halálos áldozatok száma.

Musztafa Madbuli kormányfő röviddel a baleset után a helyszínre látogatott. Az egyiptomi televízió által közvetített nyilatkozatában közölte, hogy

a balesetben vétkesek szigorú felelősségre vonásra számíthatnak.

Az egyiptomi főügyész szerint az ügyben indított nyomozás fényt derített arra, hogy a halálos balesetet két mozdonyvezető verekedése váltotta ki. Nabíl Szadek elmondta, hogy a szerencsétlenséget okozó szerelvény vezetője

a kézifék bekapcsolása nélkül szállt ki a vezetőfülkéből, hogy egy társával verekedjen.

A mozdony bekapcsolt fék hiányában egyre nagyobb sebességgel belerohant az ütközőbakba. Az egyiptomi állami televízió szerint az elszabadult mozdony vezetőjét őrizetbe vették.

A Ramszesz fáraóról elnevezett pályaudvar a belvárosban található. A vasútállomás jelentős közlekedési csomópont, két metróvonal érinti, illetve több buszjárat.