V4NA: Kiszabadultak és azonnal visszatértek az Iszlám Államhoz a korábbi tagok

2019.10.18. 12:04

Több Iszlám Állam-szimpatizáns is kiszabadult az észak-szíriai Ain Issa migránstáborból, miután a közelben támadást indítottak a török erők. Sajtóinformációk szerint pedig közülük néhányan azonnal visszatértek a terrorszervezethez, például egy 24 éves belga állampolgárságú, migráns hátterű nő is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az észak-szíriai Ain Issa táborban főleg az Iszlám Állam szimpatizánsai voltak. Több százan tudtak elmenekülni a táborokból, információk szerint egy részük már visszatért a terrorszervezet harcállásaihoz. 

A francia állampolgárságú, muszlim migráns hátterű Amine Elbahi, akinek szintén mentek rokonai Szíriába harcolni, azt mondta a 7sur7 nevű hírportálnak, hogy olyan üzeneteket kapott, amelyek bizonyítják, hogy legalább három franciaországi és egy belgiumi nő tért vissza az Iszlám Államhoz a táborból való szabadulás után.  "Biztonságban tartunk majd titeket a sivatagban. Az Iszlám Állam részesei vagytok és azok is maradtok" – áll a terrorszervezet által a tagoknak küldött üzenetben.

A pontos személyazonosságát nem lehet tudni a visszatérteknek, a belga, holland nyelvű Het Laatste Nieuws azonban úgy vélia migráns hátterű nő a Borgerhoutból származó, 24 éves Fatima B. lehet.