Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette pénteken az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetését a lengyel Donald Tusktól. Charles Michel hivatalosan december 1-jén, vasárnap lép hivatalba.

Az uniós tagállamok júliusban választották meg az Európai Tanács elnökévé az akkori belga miniszterelnököt, a liberális Charles Michelt.

Charles Michel, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács megválasztott elnöke (b) egy csengőt kap Donald Tusktól, a tanács leköszönő elnökétől az átadási ceremónián Brüsszelben 2019. november 29-én.Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Az Európai Tanács épületében tartott pénteki eseményen Donald Tusk, miután átadta utódjának az uniós csúcstalálkozók elnöki posztját jelképező csengőt, beszédében azt hangsúlyozta, hogy elnöksége ideje alatt legfőbb feladatának az Európai Unió egységének biztosítását tartotta.

Európa a világ legjobb helye. Amely régóta a szabadság és a jogállamiság kontinense, amelyet a történelméért és kulturális örökségéért felelős emberek népesítenek be - fogalmazott Tusk, aki egyben reményét fejezte ki, hogy utódja minden eszközt megragad Európa egységének, és az unió közös érdekeinek megőrzése érdekében az Európában és a világban jelentkező kihívások között.

Charles Michel, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács megválasztott elnöke (b) és Donald Tusk, a tanács leköszönő elnöke a brüsszeli találkozójukon 2019. november 29-én.Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Charles Michel beszédében azt hangsúlyozta, hogy az elnöki poszt betöltése nagy felelősséggel járó megtiszteltetés számára. Köszönetet mondott Tusknak, hogy példamutató módon volt igaz harcosa Európa érdekeinek. Donald Tusk munkájának eredménye és hatékonysága azt mutatja, hogy mindig a célra kell összpontosítani - fogalmazott az ET új elnöke, aki hozzátette, hogy számára kiváltság az európai polgárok szolgálata, amelyet elsősorban az unió egységnek megőrzése jelent. Feladatát párbeszédre nyitottan, hidakat építve, a tagállamokkal együttműködve fogja végezni egy működőképes európai egység érdekében 
Ma új fejezet nyílik. Számíthatnak rám, mindent megmozgatok annak érdekében, hogy minden európai szolgálatára legyek - zárta köszönőbeszédét Charles Michel.

Az Európai Tanács elnökének megbízatása két és fél évre szól, és egyszer újraválasztható.